Molekuláris medicina

Adatok

A Tantárgybejelentőben megadott hivatalos adatok az alábbi tanévre: 2019-2020

Tantárgyfelelős

  • Dr. Szeberényi József

    egyetemi tanár,
    Orvosi Biológiai Intézet és Központi Elektronmikroszkópos Laboratórium

Óraszámok/félév

előadás: 24 óra

gyakorlat: 0 óra

szeminárium: 0 óra

összesen: 24 óra

Tárgyadatok

  • Kód: OGE-MOM-T
  • 2 kredit
  • Gyógyszerész
  • Elektív modul
  • Tavaszi
Előfeltétel:

Nincs

Kurzus létszámkorlát

min. 5 fő

Tematika

Szerepe a képzés céljainak megvalósításában: A kurzus célja, hogy kapcsolatot teremtsen az alaptudomány és a klinikum között; erősítse a hallgatókban azt a meggyőződést, hogy a molekuláris sejtbiológiai ismeretek alapvetően fontosak a betegségek patomechanizmusának megértésében; lehetőséget nyújtson arra, hogy a hallgatók már tanulmányaik kezdeti periódusában is szembekerülhessenek orvosi problémákkal.
Rövid tematika: A kurzus a molekuláris sejtbiológia és a klinikai genetika határterületeivel, a molekuláris genetika klinikai alkalmazásának lehetőségeivel foglalkozik. Főbb témák: genotípus és fenotípus kapcsolata; human genom és fenom program; mozaikosság; mikroszatellit-instabilitás; genomiális imprinting; klónozás; génterápia; etikai vonatkozások.

Előadások

  • 1. DNS ujjlenyomat vizsgálat - Dr. Szeberényi József
  • 2. DNS ujjlenyomat vizsgálat - Dr. Szeberényi József
  • 3. Genotípus-fenotípus; fenotípus-genotípus - Dr. Szeberényi József
  • 4. Genotípus-fenotípus; fenotípus-genotípus - Dr. Szeberényi József
  • 5. Humán genom program - Dr. Szeberényi József
  • 6. Humán genom program - Dr. Szeberényi József
  • 7. Mozaikosság - Dr. Szeberényi József
  • 8. Mozaikosság - Dr. Szeberényi József
  • 9. A fehérjekonformáció betegségei - Dr. Szeberényi József
  • 10. A fehérjekonformáció betegségei - Dr. Szeberényi József
  • 11. Az RNS-világ - Dr. Szeberényi József
  • 12. Az RNS-világ - Dr. Szeberényi József
  • 13. A nem-mendeli monogénes öröklődés - Dr. Szeberényi József
  • 14. A nem-mendeli monogénes öröklődés - Dr. Szeberényi József
  • 15. Intracelluláris antitestek - Dr. Szeberényi József
  • 16. Intracelluláris antitestek - Dr. Szeberényi József
  • 17. Klónozás - Dr. Szeberényi József
  • 18. Klónozás - Dr. Szeberényi József
  • 19. Molekuláris citogenetika. A molekuláris genetika etikai vonatkozásai. - Dr. Szeberényi József
  • 20. Molekuláris citogenetika. A molekuláris genetika etikai vonatkozásai. - Dr. Szeberényi József
  • 21. Genetika és környezet: epigenetika - Dr. Szeberényi József
  • 22. Genetika és környezet: epigenetika - Dr. Szeberényi József
  • 23. Záróteszt - Dr. Szeberényi József
  • 24. Záróteszt - Dr. Szeberényi József

Gyakorlatok

Szemináriumok

A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok

Kötelező irodalom

Nincs.

Saját oktatási anyag

Nincs.

Jegyzet

Nincs.

Ajánlott irodalom

Gelehrter-Collins: Principles of Medical Genetics
Szeberényi József: Molekuláris sejtbiológia, tankönyv

A félév elfogadásának feltételei

A TVSZ szerint

Félévközi ellenőrzések

None.

Távolmaradás pótlásának lehetőségei

Pótlásra nincs lehetőség

Vizsgakérdések

Nincs.

Vizsgáztatók

Gyakorlatok, szemináriumok oktatói