Az orvostudomány története

Adatok

A Tantárgybejelentőben megadott hivatalos adatok az alábbi tanévre: 2022-2023

Tantárgyfelelős

  • Dr. Molnár F. Tamás

    egyetemi tanár,
    Orvosi Készségfejlesztő és Innovációs Központ

Óraszámok/félév

előadás: 24 óra

gyakorlat: 0 óra

szeminárium: 0 óra

összesen: 24 óra

Tárgyadatok

  • Kód: OGF-OTT-T
  • 2 kredit
  • Gyógyszerész
  • Fakultatív modul
  • Minden félévben
Előfeltétel:

Nincs

Kurzus létszámkorlát

min. 5 fő – max. 80 fő

Campus kurzusként elérhető 80 fő számára. Campus-karok: BTK ETK

Tematika

A tantárgy célja az orvosi gondolkodás fejlődésének történeti áttekintése, a kultúrtörténeti háttérrel összefüggésben, a korai civilizációk orvoslásától napjainkig.
Annak felismerése, hogy a jelenlegi orvostudomány korábbi korszakok, évszázadok erőfeszítéseinek eredményeként alakult ki, úgy gondoljuk, ezen ismeretek elmélyítik az orvostanhallgatók hivatásszeretetét. Az orvostörténeti kurzus anyaga arra szolgál, hogy bemutassuk: a tudomány és gyógyítás jelen eredményeihez több előző generáció odaadó munkája járult hozzá, akik fáradhatatlanul, odaadó munkájukkal előbbre vitték az orvostudományt.
A korai nagy évszázadok orvosainak tudományos gondolkodását és gyakorlati eredményeit kultúrtörténeti összefüggésekben mutatja be a kurzus.

Előadások

  • 1. Orvostörténet - Mire jó? - Dr. Molnár F. Tamás
  • 2. Orvostörténet - Mire jó? - Dr. Molnár F. Tamás
  • 3. Módszertan - Dr. Molnár F. Tamás
  • 4. Módszertan - Dr. Molnár F. Tamás
  • 5. Ős és ókor - Kőkor / Egyiptom - India - Dr. Molnár F. Tamás
  • 6. Ős és ókor - Görögök - Hyppocrates - Dr. Molnár F. Tamás
  • 7. Ős és ókor - Róma - Galenus - Dr. Molnár F. Tamás
  • 8. Ős és ókor - Mythologia és betegségek/orvoslás - Dr. Molnár F. Tamás
  • 9. Középkor - Szerzetesek, kórházak, borbélyok - Dr. Molnár F. Tamás
  • 10. Középkor - Arabok – India / Kína / Amerika - Dr. Molnár F. Tamás
  • 11. Középkor - Sebészek, borbélyok, kuruzslók & gyógyszertan - Dr. Molnár F. Tamás
  • 12. Középkor - Reneszánsz: anatómia és sebészet - Dr. Molnár F. Tamás
  • 13. Felvilágosodás Tudomány és orvoslás - Dr. Molnár F. Tamás
  • 14. Romantikus orvoslás: 19. század - Dr. Molnár F. Tamás
  • 15. A bakteriológia kora - Dr. Molnár F. Tamás
  • 16. A Nagy Háború egészségügye - Dr. Molnár F. Tamás
  • 17. A sebészet évszázada és a képalkotásé - Dr. Molnár F. Tamás
  • 18. A második világháború – az angolszász medicina uralmának kezdete - Dr. Molnár F. Tamás
  • 19. Orvoslás a 2000-ik évig és azóta - Dr. Molnár F. Tamás
  • 20. Különös kérdések: járványok - Dr. Molnár F. Tamás
  • 21. Különös kérdések: gyógyszerek a nikotintól a target therapiáig - Dr. Molnár F. Tamás
  • 22. Különös kérdések: eleink, szindrómák és névadóik. - Dr. Molnár F. Tamás
  • 23. Felmerülő kérdések megválaszolása, kurzus zárása - Dr. Molnár F. Tamás
  • 24. Felmerülő kérdések megválaszolása, kurzus zárása - Dr. Molnár F. Tamás

Gyakorlatok

Szemináriumok

A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok

Kötelező irodalom

Benke József: Az orvostudomány története, egyetemi tankönyv, Medicina Könyvkiadó 2009.

Saját oktatási anyag

-

Jegyzet

-

Ajánlott irodalom

-

A félév elfogadásának feltételei

Legfeljebb 25 % hiányzás megengedett

Félévközi ellenőrzések

1 db írott beszámoló az előadásokon elhangzott témákhoz kapcsolódva.

Távolmaradás pótlásának lehetőségei

Részvétel kötelező, pótlásra nincs lehetőség.

Vizsgakérdések

-

Vizsgáztatók

Gyakorlatok, szemináriumok oktatói