Kultúrorvostan

Adatok

A Tantárgybejelentőben megadott hivatalos adatok az alábbi tanévre: 2022-2023

Tantárgyfelelős

  • Dr. Molnár F. Tamás

    egyetemi tanár,
    Orvosi Készségfejlesztő és Innovációs Központ

Óraszámok/félév

előadás: 24 óra

gyakorlat: 0 óra

szeminárium: 0 óra

összesen: 24 óra

Tárgyadatok

  • Kód: OFF-KUO-T
  • 2 kredit
  • Fogorvos
  • Fakultatív modul
  • Őszi
Előfeltétel:

OFA-BEV-T teljesített

Kurzus létszámkorlát

min. 5 fő – max. 20 fő

Campus kurzusként elérhető 10 fő számára. Campus-karok: ÁJK BTK ETK KPVK GYTK KTK MK MIK TTK

Tematika

III.- V. éves általános orvostant hallgatók számára szervezett interaktív előadássorozat.
Előadói gyakorló orvosok, saját specialitásuk eminensei, akik számára a humaniórák szerepe a jó orvossá válásban evidencia. Alapelv az orvosi szempontok prioritása - annál is inkább, hiszen az előadók kompetenciája ebben gyökerezik - a közművelődési illetve a szakági tudások komplementerként szerepelnek.
A tárgy alkalmazott történeti orvoslás, kultúrtörténet, művészettörténet, filozófia arányos elegye, azaz bölcsészettudomány és természettudomány egymás átfedésében, melynek célja olyan erős alapok létrehozása, melyek az 5-8 éves fél életidejű evidenciaalapú modern orvoslás kritikai és emberközpontú művelésére tegye képessé a hallgatókat.

Előadások

  • 1. A tárgy ismertetése, helye, értelme az orvosképzésben. Elhelyezése a humaniórák-reáliák dichotómiában. CP Snow a két kultúra teóriája és ennek következményei: teendőink - Dr. Molnár F. Tamás
  • 2. A történeti orvostan, az orvostörténelem és a kultúrorvostan haszna, használata és veszélyei, az alkalmazás határai és csapdái - Dr. Molnár F. Tamás
  • 3. Kórformák, therápia és irodalom. A tuberkulózis - A fehér halál - Dr. Molnár F. Tamás
  • 4. Kórformák, therápia - reflexiók. Asztma és allergia - Dr. Molnár F. Tamás
  • 5. COPD és a cardiopulmonalis kórképek - Dr. Molnár F. Tamás
  • 6. Neuroendocrin tumorok: Cushing-tól Kulchynski-ig - Dr. Molnár F. Tamás
  • 7. Sebészeti kultúrorvostan - Dr. Molnár F. Tamás
  • 8. Igazságügyi orvostan: irodalom, film, modern médiák - a történetek történetei - Dr. Molnár F. Tamás
  • 9. Fertőző betegségek, járványok és történeti vonatkozásaik, irodalmi reflexiói (D. Defoe: A Londoni Pestis, A. Camus: A Pestis) - Dr. Molnár F. Tamás
  • 10. Az addictológia alapelemeinek kulturális vonatkozásai (alkohol, nikotin, drogok és addictok) - Dr. Molnár F. Tamás
  • 11. Az áthatoló testüregi sérülések sebészete: múlt, jelen - és a képzőművészetek (Szent Sebestyén) - Dr. Molnár F. Tamás
  • 12. Oncologia (W. H. Auden: Miss Gee, A. Szolzsenyicin: Rákosztály, J. Updike) - Dr. Molnár F. Tamás
  • 13. A Biblia és a betegségek/orvoslás: Ótestamentum - Dr. Molnár F. Tamás
  • 14. A Biblia és a gyógyítás: Újtestamentum - Dr. Molnár F. Tamás
  • 15. A betegség /egészség fogalmának formaváltozásai: az egyiptomi hét csapástól a megtisztító szenvedésig. A halál: Thanatosz, Styx - Dr. Molnár F. Tamás
  • 16. A görög-római mitológia és az orvoslás (A mitológia váza: az Olymposz és a főbb helyek, alakok) - Dr. Molnár F. Tamás
  • 17. A szentek, a keresztény egyház és a betegség (gyógyító szentek, védőszentek ) - Dr. Molnár F. Tamás
  • 18. Syndromák: nevek, történetek és klinikum. (Münchausen-től Pickwick-ig) - Dr. Molnár F. Tamás
  • 19. Társadalmi traumatológia: a Trianon szindróma - Dr. Molnár F. Tamás
  • 20. Anesztézia, intenzív therapia: és amit a történet tanít - Dr. Molnár F. Tamás
  • 21. Az irodalom és a betegség viszonya (S. Sonntag: A betegség mint metafora) - Dr. Molnár F. Tamás
  • 22. Képzőművészet és anatómia. Képzőművészet és klinikum - Dr. Molnár F. Tamás
  • 23. Hogyan mondjam el neked? A művelt orvos kommunikációja diagnózisról, kórjóslatról. Prognosis, predictio. Az elfogadhatatlan elfogadása: a rossz hír közlése - Dr. Molnár F. Tamás
  • 24. Beteg és orvosa. Ahogy kívülről látszunk (Parti Nagy Lajos) - Dr. Molnár F. Tamás

Gyakorlatok

Szemináriumok

A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok

Kötelező irodalom

Saját oktatási anyag

Molnár F. Tamás: Histhorax
Ember István, Molnár F. Tamás, Varga Csaba (szerk.): Történeti orvostan

Jegyzet

Ajánlott irodalom

A félév elfogadásának feltételei

Legfeljebb 25 % hiányzás megengedett

Félévközi ellenőrzések

Nincs.

Távolmaradás pótlásának lehetőségei

Nincs.

Vizsgakérdések

1.) A tárgy ismertetése, helye, értelme az orvosképzésben. Elhelyezése a humaniórák-reáliák dichotómiában. CP Snow a két kultúra teóriája és ennek következményei: teendőink (Molnár F Tamás)
2.) A történeti orvostan, az orvostörténelem és a kultúrorvostan haszna, használata és veszélyei, az alkalmazás határai és csapdái (Molnár F Tamás)
3.) Kórformák, therápia és irodalom. A tuberkulózis (Molnár F Tamás) A fehér halál
4.) Kórformák, therápia - reflexiók. Asztma és allergia (Molnár F Tamás)
5.) COPD és a cardiopulmonalis kórképek (Molnár FT)
6.) Neuroendocrin tumorok: Cushing-tól Kulchynski-ig (Molnár FT)
7.) Az orr-fül-gégészeti kórképek kultúrorvostana
8.) Sebészeti kultúrorvostan (Molnár FT)
9.) Genetika: a történet története (Dr. Hoffmann Gyula)
10.) Igazságügyi orvostan: irodalom, film, modern médiák - a történetek történetei
11.) Fertőző betegségek, járványok és történeti vonatkozásaik, irodalmi reflexiói (D. Defoe: A Londoni Pestis, A. Camus: A Pestis (MFT)
12.) Az addictológia alapelemeinek kulturális vonatkozásai (alkohol, nikotin, drogok és "addictok") (Molnár FT)
13.) Az áthatoló testüregi sérülések sebészete: múlt, jelen - és a képzőművészetek (Szent Sebestyén) (Molnár FT)
14.) Oncologia (W. H. Auden: Miss Gee, A. Szolzsenyicin: Rákosztály, J. Updike) (Molnár FT)
15.) A Biblia és a gyógyítás: Újtestamentum (Molnár FT)
16.) A betegség /egészség fogalmának formaváltozásai: az egyiptomi hét csapástól a megtisztító szenvedésig. A halál: Thanatosz, Styx
17.) A szentek, a keresztény egyház és a betegség (gyógyító szentek, védőszentek) (Molnár FT)
18.) A görög-római mitológia és az orvoslás (A mitológia váza: az Olymposz és a főbb helyek, alakok.) (Molnár FT)
19.) Syndromák: nevek, történetek és klinikum. (Münchausen-től Pickwick-ig) (Molnár FT)
20.) Társadalmi traumatológia: a Trianon szindróma (Molnár FT)
21.) Anesztézia, intenzív therapia: és amit a történet tanít (Rendeki Szilárd)
22.) Az irodalom és a betegség viszonya. (S. Sonntag: A betegség mint metafora) (Molnár FT)
23.) Írók, költők, gyógyítók és betegségek: Moliére, Shakespeare, Ibsen (Molnár FT)
24.) A társadalomtudomány és a gyógyítás (Foucault) (Molnár FT)
25.) Képzőművészet és anatómia (Prof. Dr. Reglődi Dóra)
26.) Képzőművészet és klinikum (Molnár FT)
27.) Hogyan mondjam el neked? A művelt orvos kommunikációja diagnózisról, kórjóslatról. Prognosis, predictio. Az elfogadhatatlan elfogadása: a rossz hír közlése. (Prof. Dr. Bogár Lajos-Molnár FT)
28.) Beteg és orvosa. Ahogy kívülről látszunk. (Parti Nagy Lajos) (Molnár FT)
29.) Az orvos személyisége. Az orvoskép változásai. Változó orvos a változó társadalomban. Az orvosok mint politikusok, művészek, technikusok. (Molnár FT)

Vizsgáztatók

Gyakorlatok, szemináriumok oktatói