Tanácsadással is segítik a gyermekek helyes fogápolását a Fogászati és Szájsebészeti Klinikán

2021. november 9.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének ajánlásait és elvárásait messze alulmúlva elkeserítően rossz a magyar gyerekek fogainak állapota. A Fogászati és Szájsebészeti Klinikán ennek javítása érdekében rendszeresen szerveznek ingyenes tanácsadásokat, szűréseket. Ezen a héten kétszer, november 11-én és 13-án is lesz lehetőségük a szülőknek, hogy elvigyék gyermekeiket egy-egy ilyen foglalkozásra.

A hazai orvosegyetemek fogászati karainak, illetve a Magyar Gyermekfogászati és Fogszabályozási Társaságnak is feladata, hogy a gyermekekkel foglalkozó fogorvosok munkáját segítse, állásfoglalásokat készítsen és biztosítsa az együttműködést más szakmai szervezetekkel. Emellett általános cél a szülők tájékoztatása, a gyermekeket körülvevő felnőtt lakosság egészségnevelése, a fogászati prevenció elősegítése.

Dr. Szántó Ildikó, a Fogászati és Szájsebészeti Klinika tanszékvezetője a téma kapcsán hangsúlyozta, hogy a magyar iskolafogászati rendszer csak 3 éves kortól teszi kötelezővé a gyermekek rendszeres szűrését. Éppen ezért nagyon fontos lenne, hogy a szülők a gyermek 1 éves koráig legalább egy alkalommal, majd ezután félévente rendszeresen látogassák meg a fogorvost fogászati és fogszabályozási tanácsadás céljából. Ez különösen akkor lényeges, ha már vannak kezdődő fog- és szájbetegségek, beszédhibák, rossz szokások, táplálási hibák, fogszuvasodás, vagy más korai elváltozások. A szakember szerint nagy számban találnak olyan kisgyermekeket, akiknek fogszuvasodásuk van, pedig kellő felügyelettel ez megelőzhető lenne.

A szakemberek megfogalmazták a 0-3 éves korú gyermekek fogszuvasodást megelőző útmutatóját. Ebben az életkorban a reflexes nyelés még jelen van, ami megnehezíti az öblítést. Nagyjából 3 éves életkorban várható el legkorábban, hogy a tudatos, irányított „köpés” sikerül. A szájöblögetést tanítani, tanulni kell, és kellő fejlettség szükséges ahhoz, hogy megtaníthassuk.

A helyes fogápolásról tájékoztatást tartanak és ingyenes szűrővizsgálat is lesz a Fogászati és Szájsebészeti Klinikán november 11-én, csütörtökön 16 órától és november 13-án, szombaton délelőtt 10 órától, előzetes regisztrációt követően. Regisztrálni az ertedesveledvideo@gmail.com e-mail címen lehet.

Forrás:

PTE

Fotó:

Csortos Szabolcs/UnivPécs