Megkezdődött a járóbeteg-ellátás az új Fogászati Oktatási Központban

2022. augusztus 9.

Már az 1980-as években szó esett arról, hogy a pécsi fogászati klinika méltó helyre kerüljön, negyven év elteltével ez végre meg is valósult. A fogorvostan-hallgatók szeptemberben már az új Fogászati Oktatási Központban kezdhetik meg a 2022/2023-as tanévet, a járóbeteg-ellátás pedig már augusztus 8-tól a Tüzér utcában zajlik.

Mint ismert, tavasszal átadták a Pécsi Tudományegyetem új Fogászati Oktatási Központját. A 2750 négyzetméter hasznos alapterületű, ötszintes létesítmény az orvoskar épületével szemben, a Tüzér utca 1-es szám alatt épült fel a Széchenyi 2020 program keretében, közel 2,7 milliárd forintból.

Dr. Nagy Ákos Károly, a PTE Klinikai Központ Fogászati és Szájsebészeti Klinikájának igazgatója az átadást követően úgy nyilatkozott, hogy új kezelőegységeik beszerzése után, három ütemben költöznek át új telephelyükre a jelenlegi, Dischka Győző utcai központjukból. Eredeti elképzelésükben - a gyártó céggel történt megállapodás alapján - az állt, hogy ezek a berendezések május 15-ig megérkeznek, ám a háború és az anyaghiány közbeszólt, emiatt nyolc-kilenc hetes csúszással kellett számolniuk. A költözést végül egy hét alatt lebonyolították, augusztus 8-án a járóbeteg-ellátást is megkezdték, és a szeptemberi tanévkezdés elől is elgördült az akadály.

„Igyekeztünk minden kapcsolati tőkénket megmozgatni, és sikerült elérnünk, hogy júliusban, ütemezetten, több részletben megérkeztek a kezelőegységek. Partnerünk, a közbeszerzés nyertese nagyon rugalmas volt, és a gyártás után közvetlenül hozzánk szállította a berendezéseket, nem érintve a magyarországi logisztikai raktárat, ami lassította volna a folyamatot. A gépek érkezéséről június végén már értesítettek minket, így júliustól elkezdhettük a betegellátás leépítését a Dischka Győző utcában, összevonva részlegeinket. Nyáron kevesebb a beteg, ám a hallgatók nyári gyakorlatai ilyenkor is zajlanak, ettől függetlenül lehetőség nyílt arra, hogy a kollégák egy része júliusban, a másik pedig augusztusban kivehesse a szabadságát” - mesélte dr. Nagy Ákos.

Mint mondta, költözésük „mátrix típusú” volt, ami azt jelenti, hogy minden nélkülözhető széket leszereltek és áttelepítettek. Májusban a röntgenkészülékekkel kezdték, aztán rugalmasan, precízen folytatták a többi területtel is. Az egy hónapos költözést végül sikerült egy hétre koncentrálniuk,  lezajlott az utolsó székek leszerelése, áttelepítése is. Augusztus 8-tól – egy részleg kivételével, ami a Dischka Győző utcában tartja a frontot – már a Tüzér utca 1-es szám alatti telephelyet üzemeltetik. Megtörtént a medikai gépészet beüzemelése, a nyomáspróba is, így 25 széken elindulhatott a betegellátás.

„Arra számítok, hogy augusztus 20-a után már teljességgel az új telephelyen tudjuk ellátni a betegeket, és csak az arc- és állcsontsebészet, azaz a szájsebészeti akut ellátás, illetve az ehhez kötődő fekvő- és járóbeteg-ellátás marad a Dischka Győző utcában” - teszi hozzá az igazgató.

A Dischka Győző utcai telephely fő telefonvonalai augusztus végéig biztosan, de a tervek szerint szeptember közepéig is élni fognak, ám már a Tüzér utcai, új helyen csörögnek. Dr. Nagy Ákos arra biztatja a betegeket, hogy a következő hetekben kövessék a témáról szóló médiamegjelenéseket, továbbá akkor is hívják ezeket a számokat, ha bizonytalanok abban, hol fogják ellátni őket. Ám ha netán telefonhívás nélkül érkeznek a Dischka Győző utcába, a szájsebészektől ott is tájékoztatást kaphatnak, és természetesen kezelést is, ha arra szükség van.

Az idei tanév is az új Fogászati Oktatási Központban indul, bár dr. Nagy Ákos sajnálattal közölte, hogy a Szigeti úti MediSkillsLab beruházása csúszik. Az oda tervezett, exkluzív, 40 munkaállomásos tanlaborjuk építészeti kialakítása, kivitelezése csak novemberre lesz meg, ahogyan a szakmai anyag telepítésének időpontja is kérdéses még. A propedeutikai oktatás ebben a tanévben marad tehát a Dischka Győző utcában, ami nem kis órarend-szerkesztési és humánerőforrás-gazdálkodási feladatot ró rájuk. A fogorvosi tantárgyak tantermi oktatásának ugyanakkor nincs akadálya, mivel kaptak szemináriumi termeket a Szigeti úti régi és új épületben is.

Az igazgató örül annak, hogy új épületükben van egy emeleti tetőteraszuk, ahol a napvitorlák alatt, a szabad levegőn a klinika 150 munkatársa tud hangulatos környezetben ebédelni. Hálás azért is, hogy a Botanikus Kert jóvoltából a tetőre leanderek kerültek, amiknek a locsolását is megoldották. Egy szobrot sikerült elhelyezniük a területen, ám a nagy méretűeket a tűzoltósági szabályok miatt nem engedélyezik. Az új épület falfelületeit - a PTE Művészeti Karával létrejött megállapodás alapján – a művészetis hallgatók alkotásai díszítik majd, és a tervek szerint a folyosók is állandó, illetve időszakos kiállítótérként szolgálnak.

Fotó:

Kalmár Lajos