Szülészet - nőgyógyászat

Adatok

A Tantárgybejelentőben megadott hivatalos adatok az alábbi tanévre: 2020-2021

Tantárgyfelelős

  • Dr. Koppán Miklós Endre

    egyetemi tanár,
    Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika

Óraszámok/félév

előadás: 0 óra

gyakorlat: 180 óra

szeminárium: 0 óra

összesen: 180 óra

Tárgyadatok

  • Kód: OOS-SZU-T
  • 5 kredit
  • Általános orvos
  • Szigorló modul
  • Minden félévben
Előfeltétel:

A  -"szigorló" év megkezdésének feltétele az alapozó, pre-klinikai és klinikai modulok teljesítése.- teljesített

Kurzus létszámkorlát

min. 5 fő – max. 250 fő

Tematika

A tantárgy célja, hogy a szigorló évüket töltő hallgatók a korábban elvégzett Szülészet-nőgyógyászat 1. és 2. tantárgyak során elsajátított elméleti ismereteiket a mindennapi orvosi gyakorlat során alkalmazhatóvá tegyék. E célból a hallgatók részt vesznek a klinika mindennapi gyakorlati betegellátásában, az osztályos munkában, a viziteken, az ambuláns betegellátásban, a szülőszobai és a műtői tevékenységben. Lehetőségük nyílik felügyelet melletti önálló betegvizsgálat elvégzésére.
A tantárgy feladata, hogy lehetővé tegye az orvostanhallgatók számára az általános orvosláshoz szükséges gyakorlati szülészeti és nőgyógyászati ismeretek és készségek elsajátítását.

Előadások

Gyakorlatok

  • 1. Intenzív osztály: műtéti előkészítés módszerei, gyógyszerelése. Prae- és postoperativ laboratóriumi vizsgálatok és az eredmények értékelése. Postoperativ időszak észlelése, monitorizálása. Kapocsszedés, varratszedés, draineltávolítás stb. Intramuscularis, intravénás injectiók adása, infúziós terápia.
  • 2. Nőgyógyászati osztály: nőgyógyászati kórlap felvétele, műtét előtti konzultáció, felvilágosítás. Bimanualis nőgyógyászati vizsgálat, hüvelyi feltárás, rectovaginalis vizsgálat, emlők vizsgálata. Hasi - és hüvelyi ultrahangvizsgálat.
  • 3. Onkológia: nőgyógyászati sugárkezelés (prae- és postoperativ), after-loading kezelés, telecobalt terápia. Cytostatikus kezelés. Speciális onkológiai nőgyógyászati vizsgálatok. Kolpocytológiai kenetvétel. Kolposcopia.
  • 4. Szülőszoba-gyermekágyas osztály, neonatológia: szülés észlelése, a méhszáj tágasságának vizsgálata. Asszisztálás episiotomia elvarrásában. Szülészeti fájdalomcsillapítás módszereinek megismerése. A magzat méhen belüli állapotának monitorizálása terhesség alatt illetve szülés közben. Az újszülött acut szülőszobai ellátása, Apgar score. Gyermekágyas ellenőrzése. Az újszülöttek rutin vizsgálatai, inkubátorok működése, lélegeztetés formái, infúziós kezelés; koraszülöttek észlelése, ellátása.
  • 5. Terhespathologia: koraterhesek bimanualis vizsgálata, későterhesek vizsgálata: Leopold féle műfogások. Lepényfunkciós paraméterek értékelése. Terhességi ultrahang vizsgálatok. Fenyegető koraszülés, terhességi toxaemia kezelése.
  • 6. Ambulancia: special ambulanciák (családtervezés, meddőségi-, endokrin-, gyermeknőgyógyászati-, climacterium-, andrologiai ambulantia) működése. Nőgyógyászati betegvizsgálat: hüvelyi, feltárás, natív hüvelykenet vétele, értékelése.
  • 7. Műtő - nőgyógyászati műtétek. Előkészítés, műtétekben való részvétel, asszisztálás hüvelyi, nyitott és laparoscopos beavatkozásokban.
  • 8. ..
  • 9. ..
  • 10. ..
  • 11. ..
  • 12. ..
  • 13. ..
  • 14. ..
  • 15. ..
  • 16. ..
  • 17. ..
  • 18. ..
  • 19. ..
  • 20. ..
  • 21. ..
  • 22. ..
  • 23. ..
  • 24. ..
  • 25. ..
  • 26. ..
  • 27. ..
  • 28. ..
  • 29. ..
  • 30. ..
  • 31. ..
  • 32. ..
  • 33. ..
  • 34. ..
  • 35. ..
  • 36. ..
  • 37. ..
  • 38. ..
  • 39. ..
  • 40. ..
  • 41. ..
  • 42. ..
  • 43. ..
  • 44. ..
  • 45. ..
  • 46. ..
  • 47. ..
  • 48. ..
  • 49. ..
  • 50. ..
  • 51. ..
  • 52. ..
  • 53. ..
  • 54. ..
  • 55. ..
  • 56. ..
  • 57. ..
  • 58. ..
  • 59. ..
  • 60. ..
  • 61. ..
  • 62. ..
  • 63. ..
  • 64. ..
  • 65. ..
  • 66. ..
  • 67. ..
  • 68. ..
  • 69. ..
  • 70. ..
  • 71. ..
  • 72. ..
  • 73. ..
  • 74. ..
  • 75. ..
  • 76. ..
  • 77. ..
  • 78. ..
  • 79. ..
  • 80. ..
  • 81. ..
  • 82. ..
  • 83. ..
  • 84. ..
  • 85. ..
  • 86. ..
  • 87. ..
  • 88. ..
  • 89. ..
  • 90. ..
  • 91. ..
  • 92. ..
  • 93. ..
  • 94. ..
  • 95. ..
  • 96. ..
  • 97. ..
  • 98. ..
  • 99. ..
  • 100. ..
  • 101. ..
  • 102. ..
  • 103. ..
  • 104. ..
  • 105. ..
  • 106. ..
  • 107. ..
  • 108. ..
  • 109. ..
  • 110. ..
  • 111. ..
  • 112. ..
  • 113. ..
  • 114. ..
  • 115. ..
  • 116. ..
  • 117. ..
  • 118. ..
  • 119. ..
  • 120. ..
  • 121. ..
  • 122. ..
  • 123. ..
  • 124. ..
  • 125. ..
  • 126. ..
  • 127. ..
  • 128. ..
  • 129. ..
  • 130. ..
  • 131. ..
  • 132. ..
  • 133. ..
  • 134. ..
  • 135. ..
  • 136. ..
  • 137. ..
  • 138. ..
  • 139. ..
  • 140. ..
  • 141. ..
  • 142. ..
  • 143. ..
  • 144. ..
  • 145. ..
  • 146. ..
  • 147. ..
  • 148. ..
  • 149. ..
  • 150. ..
  • 151. ..
  • 152. ..
  • 153. ..
  • 154. ..
  • 155. ..
  • 156. ..
  • 157. ..
  • 158. ..
  • 159. ..
  • 160. ..
  • 161. ..
  • 162. ..
  • 163. ..
  • 164. ..
  • 165. ..
  • 166. ..
  • 167. ..
  • 168. ..
  • 169. ..
  • 170. ..
  • 171. ..
  • 172. ..
  • 173. ..
  • 174. ..
  • 175. ..
  • 176. ..
  • 177. ..
  • 178. ..
  • 179. ..
  • 180. ..

Szemináriumok

A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok

Kötelező irodalom

Papp Zoltán: A szülészet-nőgyógyászat tankönyve. 5. kiadás, Semmelweis Kiadó, Budapest, 2017.

Saját oktatási anyag

Előadások és szemináriumok anyagai pdf-ben

Jegyzet

Ajánlott irodalom

- Papp Zoltán: A Várandósgondozás kézikönyve; szerk. Papp Zoltán, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2016.
- Papp Zoltán: A perinatológia kézikönyve; szerk. Papp Zoltán, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2016.
- Papp Zoltán: A nőgyógyászat kézikönyve; szerk. Papp Zoltán, Medicina Könyvkiadó Zrt., 2016.
- Pál Attila: A szülészet-nőgyógyászat egyetemi tankönyve; szerk. Pál Attila, Medicina Zrt . 2014

A félév elfogadásának feltételei

A gyakorlatokról való két napnál több igazolatlan hiányzás esetén a félév nem fogadható el. Igazolt hiányzás sem haladhatja meg az összóraszám 25 %-át.

Félévközi ellenőrzések

--

Távolmaradás pótlásának lehetőségei

Gyakorlati oktatóval történt egyeztetés szerint, a megbeszéltek alapján.

Vizsgakérdések

Szülészet, A- csoport:
1. A szülés lefolyásának szakaszai
2. Lactatio fiziológiája, mastitis
3. Abortusok felosztása, etiológiája és terápiája
4. A császármetszés formái és indikációi
5. Hüvelyi szülésbefejező műtétek: fogóműtét és vacuum-extractio
6. Idő előtti burokrepedés
7. Aprórészek és köldökzsinór elölfekvése és előesése
8. Fenyegető uterusruptura, korai lepényleválás differenciál-diagnosztikája
9. Korai lepényleválás diagnosztikája, pathomechanizmusa, differenciál-diagnosztikája
10. Placenta praevia
11. Szülési sérülések
12. Atonia uteri
13. Uterus ruptura
14. DIC, HELLP, magzatvízembolia
15. Gyermekágyi láz, puerperalis sepsis

Szülészet, B- csoport:
1. A terhesség felismerése
2. Fogamzás, implantatio
3. Placenta accreta, increta és percreta
4. A magzat méhen belüli elhelyezkedése és diagnosztikája
5. A non-stressz teszt, oxytocinos terheléses teszt
6. Fertőző betegségek a terhesség alatt (hepatitis, HIV, toxoplasmosis, syphilis, B-csop. Streptococcus)
7. Prenatalis diagnosztika I. (invazív módszerek)
8. Prenatalis diagnosztika II. (noninvazív módszerek)
9. A magzat intrapartum észlelésének lehetőségei (CTG, vérgázanalízis)
10. A fetomaternalis gázcsere zavara a szülés alatt
11. Szülészeti érzéstelenítés, fájdalomcsillapítás
12. Az újszülött resuscitatioja, Apgar-score
13. Terhességmegszakítás jogi szabályozása, módszerei és szövődményei
14. Polyhydramnion és oligohydramnion meghatározása és okai
15. Intrauterin retardatio
16. Az Rh-isoimmunisatio mechanizmusa és preventioja, erythroblastosis fetalis
17. Terhességi hypertonia, preeclampsia
18. Terhesség és diabetes (szűrés és gondozás)
19. Ikerterhesség, ikerszülés
20. A cervix incompetentia etiológiája, diagnosztikája és terápiája
21. Fenyegető koraszülés okai, kezelése
22. Koraszülés vezetésének alapelvei
23. Programozott szülés és szülésindukció
24. Terminustúllépés, túlhordás.
25. Tartási rendellenességek
26. Beilleszkedési rendellenességek
27. Forgási rendellenességek
28. Medencevégű fekvés, harántfekvés
29. Hüvelyi szülésvezetés méhen végzett előzetes műtét után
30. Terhességi pyelitisek

Nőgyógyászat A - csoport:
1. Amenorrhoeák felosztása, diagnosztikája és terápiája
2. Vérzési rendellenességek felosztása, diagnosztikája
3. A myomák tünettana, diagnosztikája és terápiája
4. A petefészek jóindulatú daganatainak felosztása, diagnosztikája és terápiája
5. Adnex-gyulladások diagnosztikája, differenciál-diagnosztikája és terápiája
6. Vérzés a postmenopausában
7. A portio praeblastomatosisai és in situ carcinomája: diagnosztika és terápia
8. HPV szerepe a nőgyógyászati tumorok patogenezisében, HPV elleni védőoltások
9. Méhnyakrák tünettana, diagnosztikája
10. Endometrium carcinoma tünettana, diagnosztikája
11. A petefészek rosszindulatú daganatainak felosztása, tünettana, diagnosztikája
12. Akut has a nőgyógyászatban
13. IUD alkalmazásának feltételei és szövődményei
14. Hormonális fogamzásgátlás indikációi, kontraindikációi, kedvező hatások, szövődmények
15. Menopausa

Nőgyógyászat B - csoport:
1. Nőgyógyászati sipolyok kóreredete, diagnosztikája és terápiája
2. Az uterus fejlődési rendellenességei (diagnosztika, terápia)
3. A méheltávolítás indikációi és formái
4. Petefészek funkcionális állapotának vizsgálata, ciklusdiagnosztika
5. Interszexualitás, gonaddysgenesis
6. Pubertás és menarche fiziológiája
7. Leggyakoribb gyermeknőgyógyászati kórképek
8. A hüvely és a vulva gyulladásos megbetegedései, kezelésük
9. Az endometriosis kóreredete, felosztása, tünettana és diagnosztikája
10. Az endometriosis kezelése
11. Hyperandrogén kórképek, PCOS
12. Meddőségek felosztása, diagnosztikája
13. Meddőség kezelése (ovuláció-indukció, AIH, IVF, ICSI)
14. Hyperstimulációs szindróma
15. Szexuális úton terjedő betegségek (STD)
16. Menopauzális hormonterápia alapelvei, indikációi, kontraindikációi, mellékhatásai
17. Nőgyógyászati prolapsusok tünettana és diagnosztikája
18. Nőgyógyászati prolapsusok terápiája
19. Vizelettartási zavarok, kezelésük
20. Endometrium carcinoma stádiumai és terápiája
21. Méhnyakrák stádiumai és terápiája
22. Mola hydatidosa tünetei, megjelenési formái, endokrinológiája és terápiája
23. Gestatios trophoblast neopláziák (invasiv mola, choriocarcinoma) diagnosztikája és terápiája
24. A petefészek csírasejtes daganatai
25. A petefészek rosszindulatú daganatainak tumormarkerei, borderline daganatok és kezelésük
26. A petefészek rosszindulatú daganatainak műtéti, kemo- és sugárterápiája
27. A hüvely és a vulva praecancerosus (VAIN, VIN) és malignus betegségei
28. Diagnosztikus és operatív hysteroscopia
29. Laparoscopia a nőgyógyászatban
30. Korszerű fogamzásgátlási módszerek

Vizsgáztatók

  • Dr. Bódis József
  • Dr. Farkas Bálint
  • Dr. Gőcze Péter
  • Dr. Koppán Miklós Endre
  • Dr. Kovács Kálmán András
  • Dr. Papp Szilárd
  • Dr. Szabó István
  • Dr. Tamás Péter István
  • Dr. Várnagy Ákos György
  • Dr. Veszprémi Béla

Gyakorlatok, szemináriumok oktatói

  • Dr. Arany Antal
  • Dr. Bódis József
  • Dr. Farkas Bálint
  • Dr. Gomány Zsuzsanna Piroska
  • Dr. Gőcze Péter
  • Dr. Hantosi Eszter
  • Dr. Ifi Zsolt
  • Dr. Koppán Miklós Endre
  • Dr. Kovács Kálmán András
  • Dr. Labossa Gusztáv
  • Dr. Mátrai Gábor
  • Dr. Molnár Gábor
  • Dr. Papp Szilárd
  • Dr. Rácz Sándor Attila
  • Dr. Stefanovits Ágnes
  • Dr. Szántó Viktória
  • Dr. Tamás Péter István
  • Dr. Varga Tamás
  • Dr. Várnagy Ákos György
  • Dr. Veszprémi Béla