Járványtani alapismeretek gyógyszerészeknek: COVID-19

Adatok

A Tantárgybejelentőben megadott hivatalos adatok az alábbi tanévre: 2022-2023

Tantárgyfelelős

  • Dr. Vida Róbert György

    egyetemi adjunktus,
    Gyógyszerészeti Intézet és Klinikai Központi Gyógyszertár

Óraszámok/félév

előadás: 14 óra

gyakorlat: 0 óra

szeminárium: 0 óra

összesen: 14 óra

Tárgyadatok

  • Kód: OGF-JAG-T
  • 1 kredit
  • Gyógyszerész
  • Fakultatív modul
  • Minden félévben
Előfeltétel:

OGO-MI1-T teljesített

Kurzus létszámkorlát

min. 5 fő – max. 200 fő

Campus kurzusként elérhető 50 fő számára. Campus-karok: ÁOK ETK

Tematika

A 14 előadásból álló kurzus célja, hogy a jelenleg zajló SARS-CoV-2 pandémiával kapcsolatos legfontosabb járványügyi ismeretek összegezze és bemutassa a gyógyszerészhallgatóknak. A jelenlegi pandémia jelentős hatással van a mindennapi életünk mellett az egészségügyre és azon belül a gyógyszerészekre is, minden területen, a közforgalomtól kezdve, a kórházi-klinikai gyógyszerészeten át a gyógyszerkutatásig. Minden terület iránt érdeklődő gyógyszerész hallgatónak hasznos lehet a kurzus, mely olyan alapismeretekkel is megismerteti a résztvevőket, mint a multirezisztens kórokozó, nozokomiális infekció, infekciókontroll. Ezen felül a vakcinákkal kapcsolatos biotechnológiai, gyógyszertechnológiai és gyógyszerészeti ismereteket is bemutatjuk, nagy hangsúlyt fektetve a gyakorlati vonatkozásokra.

Előadások

  • 1. Miért és mivel értékeli fel a koronavírus pandémia az infektológiai szakterületet? 1. - Dr. Pál Tibor
  • 2. Miért és mivel értékeli fel a koronavírus pandémia az infektológiai szakterületet? 2. - Dr. Pál Tibor
  • 3. Multirezisztens kórokozók a COVID-19 betegeknél 1. - Dr. Pál Tibor
  • 4. Multirezisztens kórokozók a COVID-19 betegeknél 2. - Dr. Pál Tibor
  • 5. A koronavírus pandémiához kapcsolódó gyógyszerészeti ismeretek és gyakorlati problémák összefoglalása 1. - Dr. Botz Lajos
  • 6. A koronavírus pandémiához kapcsolódó gyógyszerészeti ismeretek és gyakorlati problémák összefoglalása 2. - Dr. Botz Lajos
  • 7. A koronavírus pandémiához kapcsolódó gyógyszerészeti ismeretek és gyakorlati problémák összefoglalása 3. - Dr. Botz Lajos
  • 8. A koronavírus pandémiához kapcsolódó gyógyszerészeti ismeretek és gyakorlati problémák összefoglalása 4. - Dr. Botz Lajos
  • 9. A COVID-19 oltóanyagok biotechnológiai alapjai - Dr. Pongrácz Judit Erzsébet
  • 10. A COVID-19 oltóanyagok gyógyszertechnológiai szempontjai - Dr. Pál Szilárd
  • 11. A COVID-19 oltóanyagok gyógyszerész szakmai kérdései - Dr. Czinner Valéria
  • 12. Infekciókontroll és fertőtlenítőszer alkalmazás az új típusú koronavírus pandémia alatt - Dr. Rauth Erika
  • 13. A COVID-19 betegellátás tapasztalatai 1. - Dr. Péterfi Zoltán
  • 14. A COVID-19 betegellátás tapasztalatai 2. - Dr. Péterfi Zoltán

Gyakorlatok

Szemináriumok

A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok

Kötelező irodalom

Az előadások anyaga a Neptun MeetStreet-en megtalálhatóak.

Saját oktatási anyag

Az előadások anyaga a Neptun MeetStreet-en megtalálhatóak.

Jegyzet

Az előadások anyaga a Neptun MeetStreet-en megtalálhatóak.

Ajánlott irodalom

Szalka András: Problémaorientált infektológia. Golden Book. 2003. 9789639275454
Mészner Zsófia: Felnőttkori védőoltások kézikönyve: Gyakorlati útmutató orvosoknak. Medicina. 2015. 978 963 226 526 1
Maródi László: Fertőző betegségek. Medicina. 2016. 9789632265230
Ludwig Endre: Infektológia. Medicina. 2020. 978 963 226 769 2
Estee Torok, Ed Moran, Fiona Cooke. Oxford Handbook of Infectious Diseases and Microbiology. Oxford University Press, Oxford, 2009. 2nd edition ISBN: 9780198569251
John Bennett Raphael Dolin Martin J. Blaser. Mandell, Douglas and Bennett’s Infectious Disease Essentials. Elsevier, 2016. 1st edition ISBN: 9780323431019

A félév elfogadásának feltételei

Legfeljebb 25 % hiányzás megengedett

Félévközi ellenőrzések

Félévközi számonkérés: írásbeli. A kurzus abban az esetben kerül elfogadásra, amennyiben a megírt dolgozat eredménye nagyobb, vagy egyenlő, mint 60,1%.

Távolmaradás pótlásának lehetőségei

Pótlásra egyéni megbeszélés, egyeztetés alapján van lehetőség.

Vizsgakérdések

A félév során leadott előadásoknak megfelelő témakörök a NEPTUN-on megtalálhatóak.

Vizsgáztatók

Gyakorlatok, szemináriumok oktatói