Szakmai gyakorlat 1.

Adatok

A Tantárgybejelentőben megadott hivatalos adatok az alábbi tanévre: 2022-2023

Tantárgyfelelős

  • Dr. Fittler András Tamás

    egyetemi docens,
    Gyógyszerészeti Intézet és Klinikai Központi Gyógyszertár

Óraszámok/félév

előadás: 0 óra

gyakorlat: 160 óra

szeminárium: 0 óra

összesen: 160 óra

Tárgyadatok

  • Kód: OGR-SG1-T
  • 0 kredit
  • Gyógyszerész
  • Kritérium követelmény modul
  • Tavaszi
Előfeltétel:

OGA-GN1-T teljesített , OGG-GI1-T egyidejű felvétel

Kurzus létszámkorlát

min. 1 fő – max. 90 fő

Tematika

A 4. félév után teljesítendő nyári gyakorlat célja a gyakorlati képzőhely, elsősorban a közforgalmú- és intézeti gyógyszertárnak, mint egészségügyi egységnek a megismerése. A gyakorlat teljesítését követően a gyógyszerészhallgatónak megfelelő ismeretekkel kell rendelkeznie a személyi- és tárgyi feltételekről, a gyakorlati képzőhely működéséről és az ott végzett munkafolyamatokról.
A hallgató a gyakorlatát teljesítheti továbbá gyógyszeripari vállalatnál (gyógyszergyárban), a gyógyszer nagykereskedelem területén és a felsorolt szakmai területeknek megfelelő külföldi képzőhelyen is. Külföldön teljesíteni kívánt gyakorlat (pl. Erasmus+, HUPSA) a tantárgyfelelős részére a jelentkezési határidőig benyújtott írásos kérvény alapján engedélyezhető. Külföldi gyakorlat esetén előzőleg javasolt 2 hét magyar gyógyszertári gyakorlatban tapasztalatot szerezni.
A hallgatónak lehetősége van a 4 gyakorlati hetet egybefüggően két képzőhelyen elvégezni, 2-2 hetes bontásban. A nyári gyógyszertári gyakorlat Jelentkezési lapja, Tematikája és a Teljesítésigazolás formanyomtatványa a Tanulmányi Csoport honlapján található. A gyakorlati képzőhely akkreditációja ajánlott, ugyanakkor hivatalosan nem kötelező a nyári szakmai gyakorlatok idejére.
A gyakorlat időtartama 4 hét, napi 8 óra, melyből 2 óra egyéni felkészülésre fordítható. A gyakorlat során a hallgató Jelenléti ívet vezet. Az oktató közforgalmú gyógyszertárak esetén legalább napi 8 órás nyitva tartás elvárás. A hallgató az oktató gyógyszerész ill. helyettesei mellett és felügyeletével dolgozhat, munkájáról napi rendszerességgel jegyzőkönyvet készít.
A gyakorlat megkezdése előtt, legkésőbb május 14-ig szükséges felvenni a kapcsolatot a gyakorlati képzőhely vezetőjével, illetve oktató gyógyszerészével. A Befogadó nyilatkozat aláírása legkésőbb május 15-ig kell, hogy megtörténjen. A Neptunban történő elektronikus jelentkezést követően nyílik lehetőség a Befogadó nyilatkozat feltöltésére. A hallgató felel azért, hogy meghirdetett határidőig a szükséges
dokumentumokat a kiállítja és feltölti.

Előadások

Gyakorlatok

  • 1. ...
  • 2. ...
  • 3. ...
  • 4. ...
  • 5. ...
  • 6. ...
  • 7. ...
  • 8. ...
  • 9. ...
  • 10. ...
  • 11. ...
  • 12. ...
  • 13. ...
  • 14. ...
  • 15. ...
  • 16. ...
  • 17. ...
  • 18. ...
  • 19. ...
  • 20. ...
  • 21. ...
  • 22. ...
  • 23. ...
  • 24. ...
  • 25. ...
  • 26. ...
  • 27. ...
  • 28. ...
  • 29. ...
  • 30. ...
  • 31. ...
  • 32. ...
  • 33. ...
  • 34. ..
  • 35. ..
  • 36. ..
  • 37. ..
  • 38. ..
  • 39. ..
  • 40. ..
  • 41. ..
  • 42. ..
  • 43. ..
  • 44. ..
  • 45. ..
  • 46. ..
  • 47. ..
  • 48. ..
  • 49. ..
  • 50. ..
  • 51. ..
  • 52. ..
  • 53. ..
  • 54. ..
  • 55. ..
  • 56. ..
  • 57. ..
  • 58. ..
  • 59. ..
  • 60. ..
  • 61. ..
  • 62. ..
  • 63. ..
  • 64. ..
  • 65. ..
  • 66. ..
  • 67. ..
  • 68. ..
  • 69. ..
  • 70. ..
  • 71. ..
  • 72. ..
  • 73. ..
  • 74. ..
  • 75. ..
  • 76. ..
  • 77. ..
  • 78. ..
  • 79. ..
  • 80. ..
  • 81. ..
  • 82. ..
  • 83. ..
  • 84. ..
  • 85. ..
  • 86. ..
  • 87. ..
  • 88. ..
  • 89. ..
  • 90. ..
  • 91. ..
  • 92. ..
  • 93. ..
  • 94. ..
  • 95. ..
  • 96. ..
  • 97. ..
  • 98. ..
  • 99. ..
  • 100. ..
  • 101. ..
  • 102. ..
  • 103. ..
  • 104. ..
  • 105. ..
  • 106. ..
  • 107. ..
  • 108. ..
  • 109. ..
  • 110. ..
  • 111. ..
  • 112. ..
  • 113. ..
  • 114. ..
  • 115. ..
  • 116. ..
  • 117. ..
  • 118. ..
  • 119. ..
  • 120. ..
  • 121. ..
  • 122. ..
  • 123. ..
  • 124. ..
  • 125. ..
  • 126. ..
  • 127. ..
  • 128. ..
  • 129. ..
  • 130. ..
  • 131. ..
  • 132. ..
  • 133. ..
  • 134. ..
  • 135. ..
  • 136. ..
  • 137. ..
  • 138. ..
  • 139. ..
  • 140. ..
  • 141. ..
  • 142. ..
  • 143. ..
  • 144. ..
  • 145. ..
  • 146. ..
  • 147. ..
  • 148. ..
  • 149. ..
  • 150. ..
  • 151. ..
  • 152. ..
  • 153. ..
  • 154. ..
  • 155. ..
  • 156. ..
  • 157. ..
  • 158. ..
  • 159. ..
  • 160. ..

Szemináriumok

A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok

Kötelező irodalom

Saját oktatási anyag

Kérjük a Tanulmányi Csoport oldalán elérhető alábbi tájékoztatók áttanulmányozását a jelentkezés előtt:
Útmutató a Szakmai Gyakorlat 1. és 2.-re Neptunban történő jelentkezéséhez
Segédlet a szakmai gyakorlat 1. és 2. jegyzőkönyveinek helyes megírásához

Jegyzet

A Gyógyszerészi propedeutika és Gyógyszerészi ismeretek 1. tárgyak jegyzetei.

Ajánlott irodalom

Magyar Gyógyszerkönyvek
Formulae Normales
Compendium

A félév elfogadásának feltételei

A gyakorlatot elkezdeni akkor lehet, ha a Gyógyszerügyi ismeretek 1. tárgyból aláírt /elismert féléve van. A szeptember 10-ig leadott Jelenléti ív, Jegyzőkönyv, valamint az oktató gyógyszerész által aláírt Teljesítésigazolás alapján kerül elfogadásra a szakmai gyakorlat.
A jegyzőkönyvek és a szakmai gyakorlat eredeti írásos dokumentumait a tárgyfelelős kérésére 5 munkanapon belül be kell tudni mutatnia a hallgatónak.
Az oktató gyógyszerész a gyakorlat végén a hallgató összesített gyakorlati munkáját háromfokozatú értékeléssel minősíti és szövegesen értékeli a teljesítést igazoló nyomtatványon.

Félévközi ellenőrzések

A hallgató az oktató gyógyszerész ill. helyettesei mellett és felügyeletével dolgozhat, gyakorlatról rövid jegyzőkönyvet vezet és feljegyzéseket készít. Az oktató gyógyszertárban egyetemi oktató látogatást tehet, melyről feljegyzést készít.
A gyakorlat alatt elkészített jegyzőkönyvet a tantárgyfelelős fogadja el.
A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell:
- a napi munkavégzés/tevékenység feljegyzéseit, valamint
- a tematikában felsorolt témakörökhöz kapcsolódó két gyakorlati kérdés/szakmai probléma megoldásának szöveges leírását egyenként legalább fél oldal (min. 400 szó) terjedelemben. A gyakorlat teljesítését követően a hallgató a gyakorlóhelyet és az oktató gyógyszerész tevékenységét véleményezi.

Távolmaradás pótlásának lehetőségei

A gyakorló helytől való távolmaradást hitelt érdemlően igazolni szükséges az oktató gyógyszerész és a tantárgyfelelős felé. A gyakorlat 4 hetében orvosi igazolással való hiányzást a nyár folyamán be kell pótolni. A 4 hét gyakorlati idő egészségügyi okokból két részletben is elvégezhető.

Vizsgakérdések

Ajánlott tematika:
KÖZFORGALMÚ GYÓGYSZERTÁR
1. A gyógyszertárban dolgozó szakemberek feladatkörének megismerése.
2. A gyógyszertár helyiségeinek, felszerelésének megismerése
3. Tárolással, raktározással kapcsolatos ismeretek: helyes eltartások, - körülmények; hatáserősség szerinti felosztás
4. A gyógyszertári munkaeszközök, gyógyszertári kisgépek, mérlegek kezelése
5. A már tanult kémiai anyagok ill. drogok tanulmányozása
6. Szabályos csomagolás, szignálás
7. Technológiai alapműveletek gyakorlása (mérés, szitálás, porok keverése, hígítás, oldatkoncentráció kiszámítása, dózisszámolás, valamint a gyógyszertári gyakorlatban előforduló egyéb egyszerű számolások)
8. Munkafolyamatok és munkavédelmi előírások megismerése.
9. Gyógyszerészi munka során alkalmazott kézikönyvek és szakmai folyóiratok megismerése

GYÓGYSZERIPAR
10. A gyógyszergyár feladatai a gyógyszerellátás szintjeiben
11. A gyógyszergyár organogramja, kulcsemberei
12. Helyes gyógyszergyártási gyakorlat (GMP) jogszabályi és alkalmazási megismerése
13. Gyártási folyamatokban való részvétel
14. Minőségbiztosítási részleg feladatainak megismerése
15. A gyógyszergyártás mikrobiológiai szemléletének megismerése
16. Speciális gyári feladatkörök megismerése

INTÉZETI GYÓGYSZERTÁR
17. Kórházi gyógyszerkészítés jellegzetességei
18. Steril és nem steril középüzemi gyógyszerkészítés, egyedi receptúrák
19. Kórházi informatikai program megismerése
20. Fekvőbeteg ellátás és gyógyszer-finanszírozás rendszere
21. Gyógyszerrendelés / tárolás / kiadás osztályok részére Gyógyszergazdálkodás (beszerzés és kiadás)
22. Terápiás konzultáció
23. Minőségbiztosítási rendszer
24. A gyógyszertár munkatársaival és a kórház diplomás és nem diplomás alkalmazottjaival való megfelelő kommunikáció

Vizsgáztatók

Gyakorlatok, szemináriumok oktatói

  • Felkért előadó(k)