Az InSimu online diagnosztikai versenyén mérkőztek meg a pécsi orvostanhallgatók

2021. október 13.

2021. október 1-jén lezajlott az első, hagyományteremtő céllal szervezett szemeszternyitó InSimu diagnosztikai verseny a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara és az InSimu együttműködésének keretében.

Az InSimu célja, hogy gyakorlatiasabbá tegye a klinikai oktatást az orvostanhallgatók számára, egy olyan biztonságos környezetben ami bárhol, bármikor elérhető számukra. Mindezt egy mobil applikáció segítségével teszi, ahol 16 specializáció több mint 7400 interaktív klinikai esete áll a hallgatók és oktatók rendelkezésére.

Az online verseny keretein belül a hallgatóknak lehetőségük volt arra, hogy csapattársaikkal együtt, közösen felmérjék a diagnosztikai gondolkodásukat, miközben játékos keretek között gyakorolják a hatékony klinikai problémamegoldást. 28 hallgatónk, összesen 9 csapatban mérkőzött meg egymással. A szervezők külön örömére szolgált, hogy nem csak magyar hallgatóink éltek ezzel a lehetőséggel, hanem norvég, vietnámi, illetve dél-koreai hallgatókat is köszönthettek a versenyzők között.

A versenyt dr. Reglődi Dóra professzor, a PTE ÁOK tudományos dékánhelyettesének köszöntője, illetve az InSimu platform és a verseny szabályainak ismertetése után kezdték meg hallgatók. Összesen 40 perc állt rendelkezésükre, hogy 3 fős csapatokba szerveződve 5 virtuális beteg esetét megoldják, a lehető leginkább költség- és időhatékony módon. 

A nyertes csapat 38 perc alatt oldotta meg a kiadott betegeket, ezzel 1055 pontot értek el. A csapat tagjai Fekete Krisztina, Katona Regina, illetve Tóth Szilárd voltak.

  • 1. helyezett: Fekete Krisztina, Katona Regina, Tóth Szilárd 

  • 2. helyezett: Minh Nhat Phan Hoang, JiHyeon Mun, Su Gyeong Kim

  • 3. helyezett: Roskó Kristóf, Balassa Sára

A versenyben való részvétellel azonban nem csak az első három csapat nyert: minden résztvevő értékes diagnosztikai tudással és a döntéseikről hozott részletes visszajelzéssel gazdagodhatott, továbbá megismerhettek egy olyan virtuális oktatási platformot, amely sokban segíti őket a mindennapi tanulmányaik során. 

A pécsi orvoskar egész évben biztosítja a hallgatók és oktatók számára az InSimu platformhoz való hozzáférést, melynek aktiválásához szükséges lépések az alábbi linkeken érhetőek el:

Hallgatói hozzáférés

Oktatói hozzáférés

 

Fotó:

pages.insimu.com