Élettan 1.

Adatok

A Tantárgybejelentőben megadott hivatalos adatok az alábbi tanévre: 2019-2020

Tantárgyfelelős

Óraszámok/félév

előadás: 70 óra

gyakorlat: 56 óra

szeminárium: 0 óra

összesen: 126 óra

Tárgyadatok

  • Kód: OOA-EL1-T
  • 9 kredit
  • Általános orvos
  • Alapozó modul
  • Őszi
Előfeltétel:

OOA-BI2-T teljesített , OOA-MB2-T teljesített , OOA-BEB-T teljesített

Vizsgakurzus:

Nem

Kurzus létszámkorlát

min. 5 fő

Tematika

Az élettan tantárgy legfontosabb feladata az orvosképzésben az élő szervezet egészséges működési sajátságainak hallgatókkal való megismertetése. Az emberi szervezet legfontosabb funkcionális jellemzőinek megértésében ők előzetes biológiai, biofizikai, kémiai-biokémiai és anatómiai tanulmányaikra támaszkodhatnak. A tanév során bemutatjuk az egyes szervek és szervrendszerek működését, a környezethez való alkalmazkodás által is megkívánt együttműködésüket, valamint az ezeket befolyásoló tényezőket. Külön hangsúlyt kapnak az életműködések szabályozásának idegi és humorális folyamatai, amelyek alapvető jelentőségűek a szervezet homeosztázisának megőrzésében. Mindezen ismeretek átadásával a hallgatókat olyan holisztikus szemlélet kialakításához kívánjuk hozzásegíteni, amellyel ma az egészséges, holnap pedig a beteg emberi szervezet működésének jobb megértésére lesznek képesek.

Előadások

  • 1. Bevezetés. A fiziológia jelentősége az orvostudományban. Homeosztázis; homeosztatikus szabályozási alapelvek. - Dr. Környei József László
  • 2. Celluláris transzport folyamatok. Humorális szabályozási mechanizmusok. - Dr. Környei József László
  • 3. Ingerületi folyamatok alapjelenségei I. Membrán potenciál. - Dr. Jandó Gábor
  • 4. Ingerületi folyamatok alapjelenségei II. Akciós potenciál - Dr. Jandó Gábor
  • 5. Izomműködés. Az elektromechanikus kapcsolódás. - Dr. Ábrahám István Miklós
  • 6. A vegetatív idegrendszer működésének alapjai. - Dr. Környei József László
  • 7. Folyadékterek. A vér. - Dr. Zelena Dóra Tímea
  • 8. A vér anorganikus és organikus alkotórészeinek jelentősége. - Dr. Ollmann Tamás
  • 9. Hemoglobin. Vasforgalom. - Dr. Péczely László Zoltán
  • 10. Fehérvérsejtek élettani szerepe. - Dr. Péczely László Zoltán
  • 11. Vércsoportrendszerek - Dr. Környei József László
  • 12. Véralvadás I - Dr. Környei József László
  • 13. Véralvadás II - Dr. Környei József László
  • 14. Szívciklus: Ingerületképződés, ingerületvezetés. - Dr. Szokodi István
  • 15. Szívciklus: Elektrokardiogram I. - Dr. Lénárd László Csaba
  • 16. Szívciklus: Elektrokardiogram II. - Dr. Lénárd László Csaba
  • 17. Szívciklus: Nyomás és térfogatváltozások a szív üregeiben. Szívhangok. - Dr. Környei József László
  • 18. Perctérfogat. A szív munkája. - Dr. Környei József László
  • 19. Hemodinamikai alapfogalmak. - Dr. Környei József László
  • 20. Vérnyomás, pulzus. - Dr. Környei József László
  • 21. Kapilláris-keringés - Dr. Jandó Gábor
  • 22. Vénás-keringés. Nyirokkeringés. - Dr. Jandó Gábor
  • 23. A szív-érrendszer idegi és humorális szabályozása. Kisvérköri keringés. - Dr. Lénárd László Csaba
  • 24. A máj, bőr és az izom keringése. - Dr. László Kristóf
  • 25. A szív és keringésrendszeri homeosztázis. - Dr. László Kristóf
  • 26. A légzés mechanikája. Mellűri nyomásváltozások. A légutak funkciói. - Dr. Környei József László
  • 27. Agyi keringés. - Dr. Dóczi Tamás
  • 28. Koronária keringés. - Dr. Horváth Iván Gábor
  • 29. Compliance. Tüdővolumenek, kapacitások. A légzési munka. - Dr. Környei József László
  • 30. Gázcsere a tüdőben és a szövetekben. - Dr. Lénárd László Csaba
  • 31. O2 és CO2 transzport, pH reguláció. - Dr. Lénárd László Csaba
  • 32. A légzés kémiai szabályozása. - Dr. Lénárd László Csaba
  • 33. A légzésszabályozás idegrendszeri mechanizmusai. - Dr. Lénárd László Csaba
  • 34. Akklimatizáció. - Dr. Lénárd László Csaba
  • 35. A gastrointestinális tractus. A száj emésztési folyamatai. - Dr. Lénárd László Csaba
  • 36. A gyomor emésztési folyamatai. - Dr. Környei József László
  • 37. Duodenum és epehólyag. - Dr. Környei József László
  • 38. Emésztés és felszívódás a vékonybélben. - Dr. Buzásné Dr. Telkes Ildikó
  • 39. A májműködés élettana I. - Dr. Lengyel Ferenc
  • 40. A májműködés élettana II. - Dr. Lengyel Ferenc
  • 41. A vastagbél szerepe. Székletképződés. - Dr. Környei József László
  • 42. Az emésztőtractus működését szabályozó humorális és idegi tényezők. - Dr. László Kristóf
  • 43. Tápanyagok sorsa a szervezetben. Vitaminok. - Dr. Környei József László
  • 44. A glomerulus működése. A clearance fogalma. - Dr. Környei József László
  • 45. A vesén átáramló vérmennyiség. Extrakciós koefficiens, filtrációs frakció. - Dr. Környei József László
  • 46. Vesekeringés. - Dr. Környei József László
  • 47. Renin-angiotenzin rendszer. - Dr. Környei József László
  • 48. Tubularis folyamatok I. - Dr. László Kristóf
  • 49. Tubularis folyamatok II. - Dr. László Kristóf
  • 50. Koncentrálás-hígítás. Ozmoreguláció. - Dr. László Kristóf
  • 51. Volumenreguláció. A vizeletürítés mechanizmusa. - Dr. László Kristóf
  • 52. A szervezet pH szabályozása I. - Dr. Jandó Gábor
  • 53. A szervezet pH szabályozása II. - Dr. Jandó Gábor
  • 54. Energiaforgalom. Metabolizmus. - Dr. Környei József László
  • 55. A helyes táplálkozás alapelvei. A testtömeg szabályozás alapjai. - Dr. Vértes Zsuzsanna
  • 56. Testhőmérséklet. Láz. - Dr. Kertes Erika
  • 57. A testhőmérséklet perifériás és központi szabályozása. - Dr. Kertes Erika
  • 58. Hormonok celluláris hatásmechanizmusai - Dr. Ábrahám István Miklós
  • 59. A hypothalamo- hypophysealis rendszer. - Dr. Ábrahám István Miklós
  • 60. A hypophysis elülsőlebeny hormonjai és hatásaik. - Dr. Ábrahám István Miklós
  • 61. A női nemi működés szabályozása. - Dr. Ábrahám István Miklós
  • 62. Terhesség. - Dr. Koppán Miklós Endre
  • 63. Szülés és laktáció. - Dr. Koppán Miklós Endre
  • 64. Férfi nemi működések. Erectio, ejaculatio, coitus. - Dr. Ábrahám István Miklós
  • 65. A szexuális magatartás humorális és idegrendszeri szabályozása. - Dr. Hernádi István
  • 66. Pubertas, climacterium. - Dr. Ábrahám István Miklós
  • 67. A hypophysis hátsólebeny hormonjai. - Dr. Lénárd László Csaba
  • 68. Pajzsmirigy I. - Dr. Környei József László
  • 69. Pajzsmirigy II. - Dr. Környei József László
  • 70. Új diagnosztikai képalkotó eljárások élettani vonatkozásai - Dr. Bogner Péter

Gyakorlatok

  • 1. Ismerkedés a laboratóriummal. Általános információk, állatkísérletes etikai, munkavédelmi és balesetvédelmi szabályok.
  • 2. Ismerkedés a laboratóriummal. Általános információk, állatkísérletes etikai, munkavédelmi és balesetvédelmi szabályok. A vér vizsgálata I.
  • 3. A vér vizsgálata I.
  • 4. A vér vizsgálata I.
  • 5. A vér vizsgálata II.
  • 6. A vér vizsgálata II.
  • 7. A vér vizsgálata II.
  • 8. A vér vizsgálata II.
  • 9. A vér vizsgálata III.
  • 10. A vér vizsgálata III.
  • 11. A vér vizsgálata III.
  • 12. A vér vizsgálata III.
  • 13. A vér vizsgálata IV.
  • 14. A vér vizsgálata IV.
  • 15. A vér vizsgálata IV.
  • 16. A vér vizsgálata IV.
  • 17. Szeminárium: A vér élettana.
  • 18. Szeminárium: A vér élettana.
  • 19. A vér élettana. Beszámoló.
  • 20. A vér élettana. Beszámoló.
  • 21. Élettani mérőállomások és kezelésük. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai I.
  • 22. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai I.
  • 23. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai I.
  • 24. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai I.
  • 25. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai II.
  • 26. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai II.
  • 27. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai II.
  • 28. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai II.
  • 29. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai III.
  • 30. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai III.
  • 31. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai III.
  • 32. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai III.
  • 33. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai IV.
  • 34. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai IV.
  • 35. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai IV.
  • 36. A szívműködés és a keringés fiziológiai folyamatai IV.
  • 37. Szeminárium: a szív és a keringés élettana.
  • 38. Szeminárium: a szív és a keringés élettana.
  • 39. A szív és a keringés élettana. Beszámoló.
  • 40. A szív és a keringés élettana. Beszámoló.
  • 41. A légzés vizsgálata.
  • 42. A légzés vizsgálata.
  • 43. A légzés vizsgálata.
  • 44. A légzés vizsgálata.
  • 45. Az emésztés vizsgálata.
  • 46. Az emésztés vizsgálata.
  • 47. Az emésztés vizsgálata.
  • 48. Az emésztés vizsgálata.
  • 49. Vizeletvizsgálat.
  • 50. Vizeletvizsgálat.
  • 51. Vizeletvizsgálat.
  • 52. Vizeletvizsgálat.
  • 53. Az energiaforgalom mérése patkányban és emberen.
  • 54. Az energiaforgalom mérése patkányban és emberen.
  • 55. Az energiaforgalom mérése patkányban és emberen.
  • 56. Az energiaforgalom mérése patkányban és emberen.

Szemináriumok

A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok

Kötelező irodalom

Fonyó A., Ligeti E.: Az orvosi élettan tankönyve, 7. kiadás, Medicina, Budapest 2014

Saját oktatási anyag

Az elhangzott előadások ábráit az Élettani Intézet honlapján és a Neptun MeetStreet-en lehet elérni.
A fontos oktatásszervezési információkat ETR kurzus üzenetben és az előadásokon tudjuk bejelenteni.
A legfrissebb és részletes információk, tananyagok mindig az Élettani Intézet honlapján olvashatók. (http://physiology.aok.pte.hu)

Jegyzet

PTE ÁOK Élettani Intézet honlapja: Élettani Gyakorlatok 1, internetes tananyag, kinyomtatható jegyzet, 2014
PTE ÁOK Élettani Intézet honlapja: Élettani Gyakorlatos Feladatlapok 1, internetes tananyag, kinyomtatható jegyzet, 2014

Ajánlott irodalom

Ganong, W. F.: Az orvosi élettan alapjai, Medicina, Budapest 1996.
Bálint Péter (szerk.): Orvosi élettan I. II. kötet, Medicina, Budapest 1986.
Bálint Péter (szerk.): Orvosi élettan I. II. kötet, Medicina, Budapest, 1981.
Donald O. Hebb: A pszichológia alapkérdései, Gondolat, Budapest, 1975.
Lissák Kálmán: Élettani gyakorlatok és bemutatások, Medicina, 1975.

A félév elfogadásának feltételei

Legfeljebb 15 % hiányzás megengedett

Félévközi ellenőrzések

Írásbeli minimum követelmény teszt, 2. héten, pénteken 16:00 időpontban.
Írásbeli teszt a 11. héten, pénteken 16:00 időpontban.

Távolmaradás pótlásának lehetőségei

Az elmulasztott gyakorlatot másik tanulócsoporthoz csatlakozva tanácsos pótolni, amíg az adott témakör gyakorlatai zajlanak.

Vizsgakérdések

Elméleti vizsgakérdés témák
1. A szervezet folyadékterei és meghatározásuk.
2. A plazma organikus alkotórészei, jelentőségük a szervezet regulációs mechanizmusaiban.
3. Az intra- és extracelluláris tér anorganikus összetevői, a két tér közötti kapcsolat jellege a szabályozásban.
4. A vörösvérsejtek tulajdonságai.
5. A fehérvérsejtek tulajdonságai.
6. Thrombocyták élettani jelentősége.
7. Haemoglobin, funkcionális jelentősége és sorsa a szervezetben. Vasforgalom.
8. A véralvadás előfázisainak folyamatai.
9. Véralvadás.
10. Fibrinolysis, a véralvadást gátló mechanizmusok.
11. A vér pH szabályozása.
12. Az ABO- vércsoport rendszer. Az Rh- vércsoport rendszer.
13. A fehérvérsejtek szerepe a szervezet védekező mechanizmusaiban.
14. A szívmechanikai alapjai. A szívizom háromelemes modellje. A Ca2+ áramlás útjai a szívizomsejtben.
15. A szív ingerképző- és ingerületvezető rendszere. Refracter periódusok.
16. A szívciklus fogalma: nyomás és térfogatváltozások a szív üregeiben.
17. Elektrokardiográfia: az EKG elvezetésének módjai. A szabályos elektrokardiogram jellemzése.
18. A szívhangok, fonokardiográfia (PKG).
19. A perctérfogat meghatározása és fiziológiás változásai.
20. A szívműködés energetikája (energiaforgalom, munka, teljesítmény)
21. A szívkamrák összehúzódásának mechanizmusa. Laplace törvény.
22. A Starling-féle szív-tüdő készítmény.
23. Az artériás nyomás és az azt meghatározó tényezők.
24. Artériás és vénás pulzusgörbe. A hemodinamika alapjai.
25. A capilláris - keringés jellegzetességei.
26. A nyirokkeringés jellegzetességei.
27. A vénás keringés. A gravitáció hatása a vérkeringésre.
28. A kisvérköri keringés. A véráramlás megoszlása a tüdőben.
29. A coronaria-keringés.
30. Az agyi keringés. A vér - agy gát.
31. A splanchnicus terület keringése.
32. A harántcsíkolt izom és a bőr keringése.
33. A szívműködés idegi szabályozása.
34. A vérkeringés szabályozásának általános jellemzése.
35. A szervek vérátáramlásának lokális szabályozása.
36. Az autoreguláció fogalma és jelentősége a szervek vérátáramlásának szabályozásában.
37. Baroreceptorok szerepe és jelentősége a keringés szabályozásában.
38. A vérkeringés reflex-szabályozása.
39. Vasoconstrictor és vasodilatator mechanizmusok.
40. A légzés mechanikája (légzőizmok működése, compliance, mellkasi nyomásviszonyok, légterek).
41. Az alveolaris levegő, alveolaris ventilláció, holtterek. A légutak funkciói.
42. Gázcsere a tüdőben és a szövetekben.
43. Az O2 és a CO2 szállítás mechanizmusai.
44. A légzésszabályozás perifériás és központi idegrendszeri mechanizmusai. Légzésszabályozó reflexek.
45. A légzés kémiai szabályozása. Acidosis, alkalosis.
46. Oxigénhiánnyal járó állapotok. Oxigénkezelés. Az akklimatizáció mechanizmusai. Nitrogén narcosis. Keszonbetegség.
47. Nyál, nyálelválasztás.
48. A gyomornedv elválasztás szabályozása.
49. Az emésztőtractus motorikája: serkentő és gátló tényezők.
50. A pancreasnedv emésztésben játszott szerepe. A pancreasnedv elválasztás szabályozása.
51. Az epeszekréció szabályozása. Az epehólyag működése.
52. A vékonybél és a vastagbél működése.
53. A szénhidrátok emésztésének folyamata.
54. A zsírok emésztésének folyamata.
55. A fehérjék emésztésének folyamata.
56. A vese glomerulus működése. A glomerulus-filtratum mennyiségének meghatározása. A clearance fogalma.
57. A vesén átáramló vérmennyiség meghatározása. Extrakciós kofficiens.
58. A vese vérkeringése. A vese haemodinamika szabályozása. A renin képződése és szerepe.
59. A vesetubulusok reabszorpciós és szekréciós működése. Vizsgálatuk módszerei.
60. A vese koncentráló és hígító működése.
61. Az izovolémia fogalma; az izovolémia fenntartásában szerepet játszó tényezők.
62. Az izoozmózis és az izoionia fenntartásában szerepet játszó tényezők.
63. Az anyagcsere és befolyásoló tényezői.
64. A szervezet energiaforgalma. Energetikai alapfogalmak.
65. Táplálékszükséglet, fehérjeszükséglet. Vitaminok. Ásványi anyag szükséglet.
66. Az emberi testhőmérséklet és fiziológiás ingadozásai. Hyperthermia, láz, hypothermia.
67. Kémiai hőszabályozás és annak változásai alacsony és magas környezeti hőmérsékleten.
68. Fizikai hőszabályozás és annak alakulása alacsony és magas környezeti hőmérsékleten.
69. A hőtermelés és a hőleadás központi szabályozó mechanizmusai.
70. A hormonok hatásának mechanizmusai: (Receptorok, sejten belüli hírvivők: cAMP, Ca2+ és diacilglycerol, protein kinázok)
71. Hormonális szabályozás mechanizmusai. Negatív és pozitív feedback szabályozás az endokrin rendszerben.
72. A hypophysis elülső lebeny endokrinológiai szerepe, regulációja és hibás működésének következményei.
73. A növekedési hormon szekréció zavarának tünetei fejlődő és felnőtt szervezetben. Somatomedinek.
74. A pajzsmirigy eltávolításának tünetei fejlődő és felnőtt szervezetben. Golyvakeltők.
75. A pajzsmirigy hormonok szintézise és a hormon szekréció szabályozásában szerepet játszó tényezők. A szervezet jódforgalma.
76. A női nemi ciklus alatt lejátszódó endocrinológiai változások.
77. A terhesség alatt lejátszódó endocrinológiai események. A placenta és a foetoplacentaris egység.
78. A laktáció kialakulásáért, fenntartásáért felelős endocrinológiai tényezők.
79. Az erectio és ejaculatio mechanizmusai. A coitus.
80. A here, mellékhere, ondóhólyag és a prostata működése.
81. A szexuális magatartás szabályozása. Az anyai magatartás.
82. Pubertás és climax.
83. Vasopressin és oxytocin. ANH (szívhormon) endocrinológiai szerepe.
84. Prostaglandinok hatásai.

Gyakorlatos beszámoló kérdései:
1. Hematokrit
2. Vvt-szám meghatározása
3. Vvt-átmérő meghatározása
4. Trombocitaszám meghatározása
5. Fehérvérsejtszám meghatározása
6. Kvalitatív vérkép
7. Retikulocitaszám meghatározása
8. Vvt süllyedési sebesség mérése
9. Ozmózisos rezisztencia meghatározása
10. Hemoglobin koncentráció meghatározása
11. Hgb spektroszkópos vizsgálata
12. MCV, MCH, MCHC értékek
13. Vérzési idő
14. Alvadási idő
15. Protrombin-idő
16. AB0 és Rh vércsoportok meghatározása
17. Élettani mérőállomások és kezelésük
18. A szívműködés vizsgálata és regisztrálása in situ
19. A szív működési áramának regisztrálása emberen (EKG)
20. Extraingerek alkalmazása szíven.
21. A szívhangok regisztrálása (PKG)
22. Thermikus ingerek hatása békaszíven
23. A pulzus vizsgálata
24. A szív ingerképző és ingervezető rendszerének vizsgálata
25. Vérnyomás mérése emberen
26. Bowditch "minden vagy semmi" törvényének demonstrálása
27. Summatio
28. A vagus-ingerlés hatása a szív működésére
29. A vérnyomás direkt mérése macskán
30. Izolált túlélő békaszív készítése Straub kanüllel
31. Terheléses próbák, fizikai erőnléti index
32. Ionhatás vizsgálata izolált békaszíven
33. Adrenalin hatásának vizsgálata izolált szíven
34. Acetilkolin hatásának vizsgálata izolált szíven
35. A humorális ingerületátvitel (Loewi kísérlet)
36. Légzésfunkciós vizsgálatok emberen, dinamikus paraméterek.
37. Tüdővolumenek és kapacitások.
38. Keringés vizsgálata béka perifériás ereiben (Trendelenburg)
39. Vérkeringés vizsgálata béka nyelvén
40. Maximális légzési nyomások meghatározása (Müller- és Valsalva-féle kísérlet)
41. Kopogtatás és hallgatódzás a mellkas felett
42. Donders modell
43. Compliance mérése
44. A nyál vizsgálata
45. Az energiaforgalom mérése emberen
46. Gyomornedv vizsgálata: BAO, MAO, PAO meghatározása
47. Oxigén fogyasztás mérése patkányon
48. Hasnyálmirigy vizsgálata: Vizelet amylase meghatározása (Phadebas-test)
49. Epe vizsgálata: epefesték kimutatása
50. Széklet vizsgálata: Vér kimutatása (Guajac-próba, benzidin-próba, Hematest)
51. A vizelet fajsúlya és pH-ja.
52. Vizelet vizsgálata teszt-csíkkal
53. Vizelet üledék vizsgálata
54. Kóros vizelet vizsgálata: fehérje, cukor, genny, epe, vér, aceton kimutatása

A kollokviumi tesztvizsgák anyaga a kötelező tankönyvben és az intézeti honlapon elérhető tananyagok, valamint az előadásokon és gyakorlatokon elhangzott ismeretek összessége.

Vizsgáztatók

  • Dr. Ábrahám István Miklós
  • Dr. Buzás Péter
  • Dr. Jandó Gábor
  • Dr. Karádi Zoltán
  • Dr. Környei József László
  • Dr. László Kristóf
  • Dr. Lénárd László Csaba
  • Dr. Vértes Zsuzsanna
  • Dr. Zelena Dóra Tímea

Gyakorlatok, szemináriumok oktatói

  • Dr. Ernszt Dávid
  • Dr. Kenyeresné Dr. Kállai Veronika
  • Dr. Kertes Erika
  • Dr. Kóbor Péter
  • Dr. László Bettina Réka
  • Dr. Péczely László Zoltán
  • Dr. Petykó Zoltán
  • Dr. Tóth Attila
  • Hormay Edina Emőke
  • Mintál Kitti
  • Péliné Dr. Kovács Anita