"Új fájdalomcsillapítók, gyulladáscsökkentők fejlesztése indulhat el"

2018. május 24.

Olyan új gyógyszerek előkészületeit végzik a PTE-n és a Szentágothai János Kutatóközpontban, amelyekre az egész világ felkaphatja a fejét. Az eddigi munkáért kapott tavaly Szentágothai, most pedig Akadémia Díjat Dr. Helyes Zsuzsanna professzor.

-Miként lehetne munkája tudományos részét röviden összegezni?

-A hosszan tartó idegi eredetű fájdalomállapotok és a gyulladásos betegségek összetett folyamatainak a kutatásával foglalkozunk. Ha sikerül ezeket pontosan feltérképezni, akkor kulcsfontosságú jelátvivő anyagokat, és segítségükkel új gyógyszerfejlesztési célpontokat tudunk azonosítani. Eredményeink alapján olyan új fájdalomcsillapítók, gyulladáscsökkentők fejlesztése indulhat el, amely áttörést hozhat a most még nem megfelelően kezelhető idegi eredetű fájdalom és gyulladásos betegségek terápiájában.

-Hol tartanak a gyógyszerfejlesztések?

-Jogos a többes szám, mert két fő projekten dolgozunk, amik más mechanizmussal ugyan, de a krónikus gyulladásos folyamatokban is szerepet játszó fájdalomérző idegvégződések aktivációjának gátlására irányulnak. Az egyik még nagyon korai stádiumban van, ennek során 25 éves kutatómunkánk során azonosított új gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító célmolekulára ható szabadalmaztatott vegyületeink közül megpróbáljuk kiválasztani a gyógyszerfejlesztésre legalkalmasabb vezérmolekulát.

A másik fejlesztésünk már sokkal előrehaladottabb, pályázat keretében végezzük egy új gyógyszerjelölt hatóanyagunk teljes körű kísérletes vizsgálatát. Amennyiben a következő két évben sikerül igazolni az idegi fájdalomra való hatékonyságot és a biztonságosságot, megtörténhet első lépésben az egészséges önkénteseken való tesztelés. Ha emberben is biztonságosnak bizonyul, akkor a betegcsoportokon való további vizsgálathoz már sokkal nagyobb anyagi források szükségesek, amik egyetemi kereteken belül nem lehetségesek, azonban gyógyszeripari értékesíthetősége jelentősen megnő. Forgalomba hozható új gyógyszer törzskönyvezése még azt követően minimum 5-10 év, és óriási költségekbe kerül.

-Ha pedig közélet, igaz, hogy élen jár az egyetem alumni programjában is?

-Igen, mert minden ideköt. Tüke pécsi vagyok, a szüleim ma is ott élnek, ahol magam is felnőttem. Szeretem a várost, az egyetemet, ahol kezdettől ugyanabban az intézetben dolgozom. Nagyon lelkes, tehetséges, sok fiatal kollegából álló csapatunk van, ahol a témavezetésemmel eddig 17 PhD-védés született. Másrészt hazai és nemzetközi szakmai szervezetek vezetőségében is aktív szerepet vállalok.

-Előfordulnak ritka pillanatok, amikor nem orvos?

-Nagyon szeretek kirándulni és utazni, továbbá kedvenc időtöltésem a dísznövény-kertészkedés.

 

Dr. Helyes Zsuzsanna 1971-ben született Pécsett. A Fehérhegyi Általános Iskolába járt. A Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett 1989-ben, a POTE-n 1994-ben diplomázott, és azóta gyógyszertannal foglalkozik a PTE ÁOK Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetében. Az egyetemi tanár március közepétől a Szentágothai Kutatóközpont megbízott elnöke. Férje a Hauni Hungária Gépgyártó Kft.-nél kooperátor, két fiuk van, Péter (18) a Református Gimnáziumban most érettségizik, Márk (21) jogásznak készül.

Forrás

Dunántúli Napló

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!