Új fejezet nyílhat a rákkutatásban

2018. május 24.

Új fejezet nyílhat a rákkutatásban a kaliforniai Stanford Egyetem kutatói által kidolgozott úgynevezett "kombinált immunrendszer-aktivizáló", immunstimuláns kezelésnek köszönhetően, ami az elvégzett egérkísérletek eredményei alapján az immunrendszer teljes tumorölő potenciálját felszabadítva, a tumorokba fecskendezve újraéleszti a daganatokba bejutott, de ott bénult, támadásképtelen állapotba került immunsejteket, amelyek végül a daganatokat célzottan elpusztítják.

Az egerek szervezetében máshol is megtalálható, hasonló típusú tumorokat is eliminálták, valamint megakadályozták, illetve lefékezték az ugyanilyen daganatok későbbi kialakulását is.

A többször forradalmiként emlegetett onkológiai kutatás eredményéről, annak hatásáról megkérdeztük dr. Mangel László onkológust, a PTE Klinikai Központja Onkoterápiás Intézetének igazgatóját, a Magyar Onkológusok Társaságának volt elnökét, aki elmondta, hogy mindenképpen jó hír ez az onkológusok és a daganatos betegségekben szenvedő betegek számára is, a kutatás forradalmiságát ugyanakkor korainak tartja kinyilvánítani.

Elmondta, a daganatokat háromféle módon kezelik az onkológiában: sebészi beavatkozásokkal, sugárterápiával, illetve gyógyszeres kezelésekkel, melynek része az immunterápia is. A stanfordi kutatás ez utóbbin belül ért el átütő eredményt. Dr. Mangel László hangsúlyozta, hogy a legalább százéves elméleti múltra visszatekintő immunterápia fejlődése az elmúlt 5-10 év során valóban hozott olyan forradalmi eredményeket, amelyeknek köszönhetőn az addig gyógyíthatatlannak vélt, áttétes daganatos betegeket akár véglegesen is meg tudják gyógyítani.

"Az immunterápia alapelve az, hogy megpróbáljuk kihasználni a szervezet saját védekező rendszerét. Minden embernek működik az immunrendszere, csak a daganatok valamilyen ügyes módon ezt a rendszert megkerülve, azt tompítva tudnak növekedni. Azért óriási újítás az immunterápia, mert eddig a hagyományos terápiáknak ellenálló előrehaladott daganatok bizonyos eseteiben már most is elérjük azt, hogy sok beteget véglegesen meggyógyítunk betegségéből. A legkomolyabb ilyen fejlődés talán a tüdődaganatok és a festékes bőrdaganatok esetében volt megfigyelhető az elmúlt 5 évben" - mondta Dr. Mangel László, majd kiemelte, hogy sajnos az új immunterápiás gyógyszereknek - melyek közül számos típus Magyarországon is alkalmazható - csak bizonyos daganatokban és csak bizonyos betegeknél van hatása. Azt pedig biztosan nem tudják megjósolni, hogy kinél fog működni egy immunterápiás kezelési forma.

Ezért van az, hogy a gyógyítási eredmények remélhető javítása céljából az egyes immunterápiás szereket gyakran kombinálják más immunterápiás eljárásokkal, vagy éppen kemo- vagy sugárterápiás kezeléssel.

"A Stanford Egyetem kutatói kétféle immunterápiás gyógyszert kombinálnak, ezzel a fent említett tompított, működésében meggátolt immunrendszert élesztették újjá daganatos egerekben. A speciális ebben az esetben az, hogy a két anyagot lokálisan adagolják, azaz a tumorba fecskendezik. Noha kísérleti formában ennek a megoldásnak is 20-30 éves előzménye van, most ez mégis újdonságnak számít. A mindennapos klinikai munkában azonban ez még nem egy mindennapos eljárás"- mondta.

Dr. Mangel László hangsúlyozta azt is, hogy állatkísérletes eredményekről van szó. Az pedig, ha egy állatkísérlet során egy kezelési forma működik, még nem jelenti azt, hogy a klinikumban, azaz az embereken végzett klinikai beavatkozások és kezelések során is működni fog.

"Ilyenkor csak reméli az ember, hogy az állatkísérletek eredményei visszaköszönnek az embereken végzett kezelések során is, de ezt még számtalan vizsgálatnak kell megelőznie. A lehetséges eredményeket pedig megelőlegezni még így sem lehet. Sőt, mire véglegesen megtudjuk, hogy a klinikumban működőképes lesz-e ez a rendszer, az még biztosan 1-2 év lesz, de sajnos az is lehet, hogy hosszabb időt is igénybe fog venni. Ettől függetlenül reménykedünk, hiszen az onkológia gyorsan és folyamatosan fejlődik, és itt mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy a klinikai gyakorlatban már bevált, hagyományos onkológiai kezelésekkel is meg tudunk gyógyítani embereket." - tette hozzá.

Végül kiemelte, hogy a fenti "abszolút gyógyító" eljárások elsősorban azokban az esetekben kivitelezhetőek, amikor korai stádiumú daganatról van szó. Ezért nagyon fontos az egészségtudatosság, a daganatképződés szempontjából "káros faktorok" (például a dohányzás) minimalizálása, a különböző népegészségügyi szűrések, valamint az is, hogy ha valaki valamilyen tartós tünetet észlel magán, akkor forduljon orvoshoz.

Forrás

pecsma.hu

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!