Szent-Györgyi Albert díjat kapott dr. Csernus Valér professzor

2018. június 20.

A felsőoktatás területén végzett kiemelkedő munkájáért Szent-Györgyi Albert díjjal jutalmazták dr. Csernus Valért, a PTE ÁOK Anatómiai Intézetének egyetemi tanárát pedagógusnap alkalmából.

"A megszerzett tudás mellett a közösséghez tartozás a legfontosabb értékek egyike, az iskolai közösség pedig a gyerekek, a szülők és a pedagógusok közös munkájának gyümölcse, ami csak akkor lehet sikeres, ha mindenki részt vesz benne, és mindenki hozzáteszi a saját értékeit" - mondta az emberi erőforrások minisztere a pedagógusnap alkalmából tartott díjátadón a Pesti Vigadóban.

Kásler Miklós hangoztatta, hogy nincs iskola közösség nélkül, az iskolai közösségépítés pedig kemény, de értékes munka, ami a nemzetet szolgálja. A pedagógusokat méltatva azt mondta: ők tanítványaik példaképei, akik életükkel, emberségükkel, ismereteikkel ápolják és gondozzák az ifjúság "világra csodálkozó elméjét", valamint építik identitásuk pilléreit, hogy biztos hátterük legyen, ha nehézségekbe ütköznek.

"A pedagógus arra nevel, hogy az ember minden körülmények között ember legyen, és adja meg a másiknak a tiszteletet. Megtanítja a tanítványát pontosan, hatékonyan, elkötelezetten, örömmel és jókedvvel dolgozni, valamint olyan közösséget épít, amiben mindenkinek helye van, amiben az emberek figyelnek és számíthatnak egymásra" - fogalmazott a miniszter.

Kiemelte, az EMMI tevékenységének fókuszában az ember áll, a tárca célja pedig az, hogy a "világ egyik legműveltebb, legértékesebb nemzetének tartsa meg a magyart".

"A klasszikus értékekre, a magyar hagyományokra épülő, korszerű és magas szintű oktatási rendszert támogatnak az óvodától az egyetemig. Olyan értékorientált embereket szeretnének nevelni, akik képesek megfelelni a változó korok kihívásainak, képesek szép családokat, közösségeket és a múltjához méltó nemzetet alkotni" - tette hozzá.

Ezen célok megvalósításának "felszentelt papjai" a pedagógusok, de a kormányzatnak is van feladata. A működési keretek és szabályozások megteremtése, a pedagógusok törvényi védelme, társadalmi és személyes presztízsük megerősítése elengedhetetlen, ezért kezdték el emelni a fizetéseket és hoztak létre ösztöndíjat a pályára elkötelezetten készülő fiataloknak.

Hozzátette, hogy a minisztérium a jövőben is az elmúlt évek alapjaira építkezik, folytatja a megkezdett munkát és a párbeszédet, ezért mindenkit hívnak "az oktatás nagy nemzeti kerekasztalához", hogy közösen építsék a jövőt.

Az eseményen Kásler Miklós és Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár átadta az oktatási-nevelési területen végzett kiemelkedő munkáért járó Eötvös József- és az Apáczai Csere János díjakat, a felsőoktatás területén végzett kiemelkedő munkáért járó Szent-Györgyi Albert díjat, a kiemelkedő óvodapedagógiai munkáért odaítélhető Brunszvik Teréz díjat, valamint a gyerekek harmonikus személyiségformálásában kiemelkedő munkáért adományozható Németh László díjat.

Forrás

MTI

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!