Ultramodern biotechnológiai központ épül Pécsett

2018. június 27.

"Pécs új lendületet kapott” - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a dán világcég, a Foss új kutatási központjának pécsi alapkőletételén. A cég hosszú távra tervez, és a Pécsi Tudományegyetem tudásbázisára épít.

A dán székhelyű Foss biotechnológiai cég pécsi leányvállalata, a Soft Flow Hungary Kft. a Pellérdi úton alakít ki üzemegységet kétmilliárd forintból, amihez a kormány 773 milliós vissza nem térítendő támogatást biztosított. A lépéssel majd száz munkahelyet teremtenek, a helyeket magasan képzett munkaerővel töltik be.

"Ez az alkalom is mutatja a magyar nagyvárosokban rejlő lehetőségeket, Pécsett az elmúlt két évben ez már a negyedik olyan beruházást, amelyet bejelenthetünk” - emlékeztetett beszédében Szijjártó Péter miniszter. A BAT-csoporthoz tartozó pécsi dohánygyár fejlesztése nyomán Európa második legnagyobb dohánygyára található a városban, az ITSH szolgáltatóközpontja is itt kapott helyet, tavaly nyáron pedig a Magnus Aircraft jelentette be, hogy a városban hozza létre új gyárát.

A külügyi tárcavezető felidézte, hogy a világgazdaságban átrendeződés, modern kori ipari forradalom zajlik, mivel olyan technológiák válnak mindennapossá, amelyekről korábban nem is álmodtunk volna, és ezek ma a versenyképesség alapvető feltételeinek minősülnek.

"Egy-egy ország sikerességének feltétele is megváltozott, hiszen már nem az a kérdés, hogy az adott ország megfelelő környezetet tud-e biztosítani a termelőiparnak, hanem az, hogy a kutatásfejlesztéshez, az innovációhoz, és a digitális iparnak tud-e megfelelő körülményeket biztosítani. A Foss bejelentése is azt mutatja, hogy hazánk sikeresen állt át a digitális korszakra” - fogalmazott a miniszter. Szijjártó Péter szavaiból kiderült: a Made in Hungary, azaz a "Magyarországon készült” korszakból átlépünk az Invented in Hungary, azaz a "Feltalálva Magyarországon” korszakába. Magyarország új innovációs stratégiáját az év végéig készítik el.

A tárcavezető kitért arra, fontos az is, hogy a nagyvállalatok milyen együttműködéseket alakítanak ki a felsőoktatási intézményekkel, ezért is önmagán túlmutató a PTE és a Foss közötti megállapodás. A cég jelentőségéről szólva elmondta, a világkereskedelemben forgalmazott gabona 80 százalékát, az összes tej 85 százalékát a cég által kidolgozott módszerrel tesztelik.

Pécs polgármestere, Páva Zsolt közölte, a Foss megjelenése Pécsett nem a semmiből következett be, hiszen az itt működő vállalat, a Soft Flow a biotechnológia területén rendkívül sikeres volt, és ezt vásárolta meg a dán világcég.

"Nem tömegtermelésről, hanem nagyon komoly tudományos hátteret feltételező kutatómunkáról van szó, amelyhez a Pécsi Tudományegyetem által biztosított tudást hasznosítják” - mondta a város első embere.

Ifj. dr. Gallyas Ferenc, a PTE Általános Orvostudományi Kara Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézetének professzora elmondta, alig egy esztendő telt el azóta, hogy az előkészítő tárgyalások a dán világcéggel olyan stádiumba kerültek, hogy érdemi döntéseket hozzanak, most pedig már az új üzem alapkövének letételére kerül sor. Hozzátette, hogy amíg nem készül el az új egység, a PTE és a dán vállalat közötti megállapodások értelmében az egyetem helyiségeit veszik igénybe, valamint a PTE Szőlészeti Kutatóintézetével kötött kontraktus szerint műszerkihelyezés és műszerprototípus-fejlesztés valósulhat meg.

Niels Degn, a Foss testületi elnöke elmondta, hogy a családi kézben lévő, több mint 60 éve sikeresen működő és terjeszkedő dán cég évek óta működik együtt más országok kormányaival és önkormányzataival, azonban a Pécsi Tudományegyetemmel kötött együttműködési megállapodásuk mérföldkőnek számít a cég életében. A jövőben a pécsi üzemcsarnokban dolgozó egyetemi hallgatók és egyetemi dolgozók szakmai kompetenciája, magas képzettségük adta az indokot arra, hogy új csarnokuk helyszínéül Pécset választották.Kiemelte, hogy első körben 80 embernek adnak majd munkát, ugyanakkor hosszabb távú tervük az, hogy 2020-ra ezt a számot 120-130-ra tudják emelni.

Forrás

pecsma.hu

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!