Bolyai János Kutatási Ösztöndíj 2019 - Pályázat fiatal kutatóknak

2019. február 11.

A Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat kiemelkedő kutatási-fejlesztési teljesítmény ösztönzésére és elismerésére az MTA elnöke által felkért és az MTA köztestületi keretei között működő Kuratórium nyilvános pályázati rendszerben ítéli oda. Az ösztöndíjra 45. életévüket még be nem töltött, tudományos fokozattal rendelkező, de MTA doktora címet még nem szerzett személyek pályázhatnak.

Az ösztöndíj célja: tudományos munka megírásának vagy azzal egyenértékű kutatási témában létrehozott alkotás elkészítésének, valamint az MTA doktora cím elnyerésére irányuló felkészülésnek elősegítése. A pályázat valamennyi tudományterületen, illetőleg tudományágban benyújtható.

Az ösztöndíjra pályázhat az a felsőfokú végzettséggel rendelkező személy, aki
– magyar állampolgár, vagy határon túli magyar kutató,
– a pályázat benyújtásakor PhD, vagy azzal egyenértékű tudományos fokozatot igazoló doktori oklevéllel rendelkezik, illetve ha ekkor még nem rendelkezik azzal, de már az egyetem doktori tanácsának a fokozat odaítéléséről szóló döntése megtörtént, akkor ezt a tényt igazolja,
– a pályázat benyújtásakor még nem szerzett MTA doktora címet,
– a pályázat benyújtási határidejének időpontjáig a 45. életévét még nem töltötte be, valamint
– kutatásait magyarországi tudományos intézményben (felsőoktatási intézményben, akadémiai kutatóintézetben, egyéb tudományos kutatóhelyen) kívánja végezni, és ehhez az intézmény fogadókészségéről szóló nyilatkozattal rendelkezik. 

Pályázni az MTA Titkárság Informatikai Főosztálya által üzemeltetett elektronikus pályázati rendszer használatával lehet, amely 2019. február 5-től az alábbi internetes helyen érhető el:

https://bolyai.mta.hu

Rögzítési határidő:

2019. március 8. déli 12 óra (közép-európai idő szerint)

Ezt követően a pályázati anyagok nyomtatására még van lehetőség.

Benyújtási határidő:

személyes beadás, illetve postai küldés esetén a postabélyegzés legkésőbbi időpontja: 2019. március 12.

További részletek:

mta.hu

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!