Az orvos-beteg párbeszéd nehézségei

2019. október 14.

A gyógyulásban döntő szerepe van annak, hogy a betegek hogyan kommunikálnak az orvosukkal, és miként zajlik ez a másik oldalról. Ez volt a témája a „Megértés vagy félreértés? Orvos – beteg kommunikáció elméletben és gyakorlatban” című előadásnak, aminek helyszínéül a Pécsi Tudományegyetem szekszárdi kara szolgált.

A Szekszárdi Harmadik Kor Egyeteme előadását Hambuchné dr. Kőhalmi Anikó, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, az Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézet igazgatóhelyettese, és dr. Kránicz Rita adjunktus tartotta, akik a tudományos kutatások kapcsán több érdekes részletet is megosztottak a hallgatósággal. Mint kiderült, a fontos döntések során a betegek többsége elégedetlen az orvostól kapott információk mennyiségével, minőségével, és hajlamosak az orvosra ruházni minden felelősséget. Pedig húsz százalékuk ki sem váltja, tíz százalékuk nem veszi be, hatvan-hetven százalékuk nem a rendelt adagban szedi kiváltott gyógyszerét, az életmódbeli változtatásokat pedig a nyolcvan-kilencven százalékuk sem fogadja meg.

Az előadáson jelen volt dr. Simon János, a Tolna Megyei Balassa János Kórház sürgősségi osztályának vezetője, aki elmondta, hogy az orvos-beteg közti kommunikáció bonyolult, hiszen a sérülések, a módosult tudatállapot miatt a betegek gyakran a nevüket sem tudják megmondani.

Forrás: 

Tolnai Népújság
Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!