Diploma nyelvvizsga nélkül

2020. április 21.

Már elkezdtek jelentkezni volt egyetemeiken azok a fiatalok, akik a koronavírus-járvány miatt kihirdetett akcióterv keretében most nyelvvizsga nélkül is hozzájuthatnak rég elfeledett diplomájukhoz. Az intézkedés ráadásul jóval többeket érint, mint ahány fővel először kalkulált a kormány. Rengeteg jelenlegi és volt felsőoktatási hallgató jár jól a Palkovics László innovációs miniszter által bejelentett nyelvvizsga-amnesztiával. Diplomaosztó ünnepségek ugyan nem lesznek, de mindenki megkapja az oklevelét, aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tesz, vagy tett valamikor a múltban. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a magyarnemzet.hu-nak elmondta, hogy a felsőoktatási intézmények postai úton, hivatalos iratként is kézbesíthetik az okleveleket, de a járványügyi rendelkezések szigorú betartása mellett személyesen is át lehet venni a dokumentumot.

A nyelvvizsga kötelezettség eltörlésének nincsen különösebb feltétele: a rendelkezés a doktori képzések kivételével minden képzési formára – a korábbi főiskolai és egyetemi képzésekre, az alapképzésekre, mesterképzésekre, osztatlan képzésekre és a felsőoktatási szakképzésekre egyaránt vonatkozik, a finanszírozási formától (ösztöndíjas vagy önköltséges) függetlenül. Nem számít az sem, hogy az illető mikor fejezte be a tanulmányait, az idei végzősök éppúgy megkapják nyelvvizsga nélkül a diplomájukat, mint azok, aki tíz vagy tizenöt éve végeztek. A mentesség ráadásul akkor is él, ha valakinek több nyelvvizsga kötelezettsége van, hisz előfordulnak olyan szakok, amelyeken egyszerre több nyelvi bizonyítványt is megkövetelnek.

A szaktárca azt javasolja az érintetteknek – különösen a régebben végzetteknek –, hogy az oklevél kiállításával kapcsolatban mindenképp kezdjenek egyeztetésbe az egyetemükkel, főiskolájukkal, frissítsék az adataikat. Fontos változás az is, hogy idén a mesterfelvételin is felfüggesztik a nyelvvizsga-követelményt. Mesterképzésekbe ugyanis alapesetben már nem lehetne nyelvvizsga nélkül bejutni, ez a szabály 2016 óta van érvényben.

A felsőoktatási intézményeknél már javában zajlik a jogosultak körének összesítése, és jelen állás szerint nagyjából százezer olyan fiatal van országszerte, akire vonatkozik a könnyített diplomaszerzés lehetősége.

A magyarnemzet.hu szerint a Pécsi Tudományegyetemen jelenleg mintegy 6300 oklevél kiadását kérvényezhetik volt hallgatók. Az érdeklődés a rendelet kihirdetésétől kezdve folyamatos, az érintettek telefonon és e-mailben is jelzik az igényeiket. A veszélyhelyzetre való tekintettel a PTE a postai kiküldést preferálja, de igény esetén lehetőséget biztosít a személyes átvételre is a járványügyi szabályok betartása mellett. Utóbbi esetben az átvétel helyszínén biztosítani fogják a szükséges higiénés feltételeket, emellett megfelelő időbeosztással is igyekeznek minimálisra csökkenteni a találkozási lehetőségeket. Az egyetem már dolgozik az eljárásrenden azon szakoknál is, amelyeknél alapesetben kötelező lenne az eskütétel a diploma átvételekor (pl. orvos, gyógyszerész képzés). A tervek szerint a személyes esküt az esküszöveg nyomtatott formájának aláírása és visszaküldése fogja helyettesíteni.

Forrás:

magyarnemzet.hu

Fotó:

pexels.com

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!