„A szeptemberi tanévkezdés problémamentes lehet” – interjú dr. Miseta Attila rektorral

2020. május 26.

Dr. Miseta Attila, a PTE rektora az ösztöndíjasok számának megduplázásáról, a vírus elleni védekezésről, és a szeptemberi tanévkezdésről is nyilatkozott a bama.hu-nak.

Mint mondta, nagyon fontos számukra, hogy a hallgatói utánpótlást erősítsék, és a jól teljesítő diákokat megfelelően motiválják, jutalmazzák. Az egyetem leglényegesebb feladata, hogy a magyar társadalomtudományi és természettudományos értelmiség utánpótlását biztosítsa, de természetesen a nemzetköziesítés is, mind a hallgatói, mind az oktatói szinteken.

Beszélt arról, hogy alapvetően optimista, és szerinte a szeptemberi tanévkezdés problémamentes lehet. Megfogalmazta, hogy ugyan valamelyest kevesebben jelentkeztek a Pécsi Tudományegyetemre, ám az országos átlagnál mégis többen, és a külföldi hallgatók tekintetében sem mutatkozik jelentős visszaesés. Fontosnak tartja, hogy az országba történő beléptetésük során egy olyan biztonságos szabályrendszert sikerüljön kidolgozni, amely megakadályozza azt, hogy behozzák a vírust. Jelenleg 4300 külföldi hallgatója van az egyetemnek, és reményei szerint a következő tanév elejére az 5000-es létszám közelébe kerülhetnek.

A fejlesztésekről elmondta, hogy ha okozott is a járvány visszaesést, a nagy beruházások a körülményekhez képest jól haladnak, legyen szó az orvoskar új oktatási épületéről, az új fogászati tömbről, az Egészségtudományi Kar belvárosi fejlesztéséről, vagy a többi kart érintő beruházásokról.

Forrás:

bama.hu

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!