Idén 73 állami kitüntetést adtak át az államalapítás ünnepéhez kapcsolódóan

2020. augusztus 25.

A koronavírus-járvány miatt az állami kitüntetéseket idén az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója helyett az államalapítás ünnepéhez kapcsolódóan adta át az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára augusztus 17-én, a budapesti Vigadóban.

A díjátadón Schanda Tamás kiemelte, hogy a munka becsülete Magyarországon és Közép-Európában még mindig a legnagyobb érték, a jól végzett munka ugyanis hazafiság.

Az államtitkár 73 kitüntetést és elismerést adott át, tízen vették át a Magyar Bronz, tízen a Magyar Ezüst, és húszan a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést, 16-an részesültek a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje, 17-en pedig Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetésben.

"Ez az ünnepség nemcsak a kitüntettek nagyszerű munkájának állami elismerése, hanem nemzeti seregszemle is azok körében, akik részt vesznek nemzedékünk nagy feladatában, az országépítésben" - hangsúlyozta, és megemlítette, hogy a kitüntetettek a magyar innováció "derékhadához tartoznak". Példát mutattak elhivatottságból, mintát adtak munkabírásból, és sajátosan magas mércét állítottak fel szakmájukban, elkötelezettségük ezért példa lehet minden magyar ember számára.

A Magyar Érdemrend Tisztikeresztje Polgári Tagozatának kitüntetését vehette át:

  • dr. KILÁR FERENC, a biológiai tudomány doktora, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Bioanalitikai Intézetének és Természettudományi Kara Kémiai Intézetének egyetemi tanára, volt intézetigazgatója,
  • dr. LÁZÁR GYULA neurobiológus, az orvostudomány doktora, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Anatómiai Intézetének egyetemi tanára, professor emeritus, valamint
  • dr. OLASZ LAJOS, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje Polgári Tagozatának kitüntetését kapta:

  • dr. MENYHEI GÁBOR érsebész és általános sebész szakorvos, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Klinikai Központja Érsebészeti Klinikájának igazgatója, egyetemi tanára.

A Magyar Arany Érdemkereszt Polgári Tagozatának kitüntetésében részesült:

  • FEHÉR GERGELY neurológus, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Foglalkozás-egészségügyi és Munkahigiénés Központjának vezető tudományos munkatársa.

 

A kitüntetetteknek szeretettel gratulálunk!

Forrás:

MTI

Fotó:

MTI/Máthé Zoltán

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!