Ez a PTE ÁOK új honlapja.  |  Vissza a régi honlapra

Dobogós helyezés az EIT Health idei, egészségügyi start-upokat támogató versenyében

2020. november 4.

Az EIT Health idei, két kiemelt, egészségügyi start-upokat támogató versenyében az InnoStars Awards és a Headstart programban is dobogós helyezést értek el magyar csapatok. A két győztes magyar projekt a PhoenixOrthosis, melynek csapata agyvérzésen átesettek életét könnyítő orvosi segédeszközt fejlesztett ki, és a Sineko Global, melynek találmánya egy, a határokon átívelő, mesterséges intelligencián alapuló, radiológusokat segítő szoftver, a Graid.

Az idén negyedik éve, ezúttal a Bio-Europe esemény keretein belül, virtuálisan megrendezett EIT Health InnoStars Awards program célja, hogy segítse azokat az egészségügyi megoldásokat fejlesztő start-upokat, amelyek Európa mérsékelt innovációs potenciállal rendelkező régióiból származnak.

Az elődöntősök között négy magyar csapat is innovatív egészségügyi fejlesztésekkel versenyzett a győztes helyért, közülük a PhoenixOrthosis léphetett a dobogó harmadik fokára. A start-up a Pécsi Tudományegyetemmel dolgozik együtt, és találmányukkal az agyvérzésen átesettek életét szeretnék könnyebbé, rehabilitációjukat pedig hatékonyabbá tenni. az állandósult kóros izom-összehúzódás kezelése révén. Megoldásuk forradalmi technológiát alkalmaz és segíti a hiányzó nyitási funkciók részleges helyreállítását. A csapat célja, hogy a teljesen személyre szabható eszköz segítségével a betegek a lehető leghamarabb visszanyerjék az elérhető legmagasabb életminőségüket.

A Headstart programban idén az EIT Health 89 egészségügyi vállalkozást támogatott Európában, köztük 17 csapatot a mérsékelt innovációs potenciállal rendelkező régiókból. Ebben az évben a szervezet a versenyben egy különálló kategóriát hozott létre, amelyben olyan start-upok jelentkezését várta, amelyek termékei és szolgáltatásai segítik a koronavírus visszaszorítását és kezelését Európában. Ilyen, a koronavírus elleni küzdelmet segítő megoldás a magyar nyertes csapat, az előző évi InnoStars Awards döntős Sineko Global találmánya is, a határokon átívelő, mesterséges intelligencián alapuló, struktúrált riportálási rendszerrel rendelkező Graid szoftver, ami radiológusok számára lehet nagy segítség a jövőben. A megoldás lehetővé teszi a radiológiai eredmények gyors és egyszerű megosztását.

Forrás:

bama.hu