Újraindul az Egészségügyi Dolgozói Járat

2020. november 18.

Újra elindítják az „Egészségügyi Dolgozói Járatot”, a jelenlegi menetrenden felüli járatként.

A Tüke Busz Zrt. október közepe óta 15 járműre szerelt, utasszámláló okoskamera segítségével gyűjt adatokat a járművek kihasználtságáról. A mért utasszámok alapján a jelenleg érvényben lévő őszi menetrendhez képest a társaság - a kormányrendeletben előírt terv készítése során - sűrítéseket tartott indokoltnak, amit a kormányhivatal jóváhagyott.

Az uránvárosi autóbusz pályaudvarról egyes járatok esetében további tartalékjárműveket vezényelnek ki, amiket rásegítő járatokként - elsősorban a 2-es és 4-es autóbuszok vonalán - az utasforgalom függvényében indítanak útnak. A nagyobb munkáltatók irányába a már korábban bevezetett járatsűrítést szintén fenntartják. A nagyobb foglalkoztatók felé közlekedő járatok forgalmát emellett folyamatosan vizsgálják, és amennyiben a járatok utasszáma indokolja, kapacitásbővítéssel növelik a járatszámokat.

Mindemellett a Tüke Busz Zrt. egyeztetéseket kezdeményezett a PTE Klinikai Központjával. Az utazási igényeket követő felmérés alapján szükség szerint újra elindítják a dedikált „Egészségügyi Dolgozói Járatot”, a jelenlegi menetrenden felüli járatként. A kormányzati intézkedések hatására egyébként a Tüke Busz Zrt. a járatok kihasználtságának csökkenésére számít. Azok a munkavállalók, akik este 8 óra után indulnak otthonukba a munkahelyükről, vagy a munkájuk este 8 óra után kezdődik, a Tüke Busz Zrt. járataival továbbra is a megszokott menetrend szerint utazhatnak. Amennyiben indokolt, a Tüke Busz Zrt. az utasforgalom függvényében módosítja a menetrendjét, amiről azt megelőzően tájékoztatást ad.

Forrás:

baranyavar.hu

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!