EGYÜTT – a PTE UnivTV dokumentumfilmje

2020. december 17.

A koronavírus-járvány miatt teljesen át kellett alakítani az életet a Pécsi Tudományegyetemen. 2020-ban a világjárványt okozó Covid19 vírus került a fókuszba, mind a betegellátás, mind a kutatás, mind a diagnosztika területén.

Ahhoz, hogy egy ilyen mértékű válságot kezelni tudjunk és hosszú távon megoldást találjunk rá, egy eddig nem látott összefogásra volt szükség” – mondja a film egyik szereplője. Ezt az összefogást és munkát mutatja be az UnivTv dokumentumfilmje, amiben a frontvonalon dolgozók és a hátteret biztosítók beszélnek tapasztalataikról.

A Pécsi Tudományegyetem orvosai, ápolói, diagnosztái és kutatói közösen álltak csatasorba, hogy felvegyék a harcot a koronavírus-járvánnyal szemben. A legmodernebb technológiát bevetve, a legfrissebb kutatási eredményeket felhasználva állnak munkába nap mint nap, hogy meggyógyítsák a betegeket és mielőbb véget vessenek a járványnak. A film azt az összehangolt és áldozatos munkát mutatja be, amit a járvány kezdete óta végeznek.

14 miniportrén keresztül tárul fel a szakemberek tevékenysége a laboratóriumi medicinától a sürgősségi ellátásig, a virológiától az intenzív terápiáig, szinte minden olyan területről, ahol a kollégák feszített tempóban igyekeznek csökkenteni a járvány hatásait, és segíteni annak leküzdését.

Ahhoz, hogy a betegeket gyógyítani tudjuk, és később megoldást találjunk az egész helyzetre, szükségünk van a vírusdiagnosztikára, szükségünk van a kutatásra, szükségünk van a labordiagnosztikára és minden más társszakma segítségére. Nemcsak a jövőben, hanem már most, a jelenben, a mindennapi betegellátás során is” – fogalmazott dr. Jáksó Krisztián, a Koronavírus Ellátó Központ Intenzív Terápiás Osztályának osztályvezető-helyettese.

Az „Együtt” című filmet a PTE UnivTv stábja készítette: Bősz Vilmos operatőr, Gáll Orsolya főszerkesztő, Gáspár Adrienn szerkesztő, Geng Tamás vágó.

A film megtekinthető a PTE1367 YouTube-csatornán:

Forrás:

PTE

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!