Megjelent az „Éghajlatváltozás és egészség" című kézikönyv

2021. február 1.

Antal Z. László, Ferencz Zoltán és Páldy Anna szerkesztésében megjelent az „Éghajlatváltozás és egészség" című kézikönyv az Emberi Erőforrások Minisztériumának felkérésére, az Éghajlatváltozás és egészség projekt keretében.

Az „Éghajlatváltozás és egészség” című jelentés célja az éghajlatváltozás és egészség kapcsolatával foglalkozó nemzetközi és hazai tudományos eredmények összefoglalása a döntéshozók, valamint az egészségügyben dolgozó, és érdeklődő szakemberek részére. A jelentés anyagát összeállító interdiszciplináris szakértői csoport a természet-, orvos-, műszaki- és társadalomtudományok területén régóta kutató, oktató és publikáló szakemberekből állt, akik korábbi munkájuk során számos külföldi és hazai példával találkoztak, amik akár eredeti formájukban, akár a hazai helyzetre adaptálva alkalmasak lehetnek arra, hogy a klímaváltozás és egészség kapcsolatával foglalkozó gyakorlati szakemberek számára ötleteket, tanácsokat, alkalmazható példákat adjanak. Ezen jó gyakorlatokat és javaslatokat gyűjtötték össze ebben a kézikönyvben.

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!