MedPECS2021 – konferencia felhívás

2021. február 26.

A Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzata által évente megrendezésre kerülő orvos-, egészség- és gyógyszertudományokat felölelő „MedPECS - Medical Conference for PhD Students and Experts of Clinical Sciences” című tudományos konferenciát az idei évben a tavaszi szemeszterben, 2021. május 15-én valósítják meg online, a Microsoft Teamsben kialakított konferencia felületen, melyre minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak.

A rendezvény kiváló lehetőség doktoranduszoknak, fiatal kutatóknak, valamint graduális hallgatóknak kutatási eredményeik angol nyelven történő bemutatására, szakmai együttműködések kialakítására, valamint az előadói és vitakészség fejlesztésére.

A konferencia programjában idén kiemelt figyelmet fordítanak a mindennapjainkat nagymértékben befolyásoló járványügyi helyzettel kapcsolatban álló kutatásokra, ennek megfelelően örömmel fogadják azon tudományos eredményeket, amik a COVID-19 pandémia kapcsán, annak bármely aspektusának ( kezelés, megelőzés, menedzsment, szövődmények, társadalmi és gazdasági hatások) bemutatását célozva készültek.

A konferencia hivatalos nyelve:

angol.

Regisztrációs és absztrakt feltöltési határidő:

2021. április 9.

Az online eseményen való részvétel minden érdeklődő számára DÍJTALAN, de regisztrációhoz kötött.

Kérdés esetén az info.medpecs@pte.hu címen állnak rendelkezésre.

További információ és regisztráció a rendezvény weboldalán érhető el:

phdpecs.hu

Dokumentum(ok)

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!