Traumatológiai Tanszéket alapít Zalaegerszegen a PTE

2021. július 12.

A régió egészségügyi ellátásában kiemelkedő szerepet betöltő Pécsi Tudományegyetem elmélyíti oktatási-betegellátási együttműködését a Zala Megyei Szent Rafael Kórházzal – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Közleményük szerint a szívsebészet területén már meglévő kapcsolat mellett a továbbiakban a megyei kórház traumatológiai osztálya is megerősödve működik majd a Pécsi Tudományegyetem támogatásával. A közös munka az infrastrukturális és személyi feltételek javításával segíti a betegek biztonságos gyógyulását.

A kórházi osztály kihelyezett oktatási egységként a hallgatók, rezidensek gyakorlati képzési lehetőségeit is bővíti. A közlemény szerint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elmondta, hogy a Pécsi Tudományegyetemmel folytatott megbeszélés alapján kihelyezett tanszék alapítását is kezdeményezni fogja.

Forrás:

pecsaktual.hu

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!