Új otthonra gyűjt a Nevetnikék Alapítvány, akik 2008 óta segítik a Pécsi Gyermekklinika kis betegeit

2021. szeptember 2.

2008 óta vannak jelen a Pécsi Gyermekklinikán a Nevetnikék Alapítvány önkéntesei, foglalkozások ezreit tartva meg a kis betegeknek, mindennapjaikat feldobva segítették gyógyulásukat. Most viszont ők kérnek segítséget: a Nyár utcai kórházrészleg bezárásával költözniük kell, ami nem megy önerőből. Az alapítványnak sokan segítettek már, azonban még bőven van helye a támogatásnak, hogy továbbra is mosolyt tudjanak csalni a kicsi páciensek arcára.

A Nevetnikék Alapítvány az elmúlt 13 évben 5000, a Pécsi Gyermekklinikán fekvő gyermeknek tartott 2000 foglalkozást több száz önkéntes részvételével. Interaktív mesefalat hoztak létre a kardiológiai ambulancián, színes falfestményekkel díszítették a fertőző, légúti, belgyógyászati osztályt, a szigetvári és dombóvári gyermekosztályokat és számos gyermekháziorvosi rendelőt, legyártottak a krónikus betegeknek 200 csendeskönyvet, 300 ördöglakatot és 500 repülőt. 2019-ben a kaposvári gyermekosztályon is elindult a program, azóta a somogyi megyeszékhelyen is jelen vannak az önkéntesek.

Felhívásuk szerint azonban most ők, a segítők kérnek segítséget. A Nyár utcai kórházrészleg bezárásával elveszítik az irodájukat, ahol az önkéntesek interjúztatása és képzése folyik, illetve ahol a mesefalfestésekhez és játékkészítésekhez szükséges eszközeinket tárolják. Mivel minden gyermekosztály a József Attila úti részlegre zsúfolódik, a Nevetnikék Alapítványnak sajnos nem sikerült itt helyet találni, helyre viszont, szívmelengető munkájuk folytatásához, szükségük van.

Szerencsés véletlen, hogy a József Attila úti részleggel szemben árulnak egy házat, mely ideális lenne az alapítványnak. Az épület azonban rendkívül rossz állapotban van, ha sikerül is megvenni, rengeteget kellene rákölteni, hogy használni tudják.

"27 millió forint a ház eladási ára, emellett hárommillióra kaptunk ajánlatot a földszint felújítására, további egymillióra az emelet felújítására, hogy használható legyen számunkra. Egy bank 24 millió forintnyi, akár kamatmentes hitelt ajánlott fel nekünk, 20% önrész mellett. Már csak legkevesebb 6 millió forintra lenne szükségünk, hogy az önkéntesek birtokba vehessék a házat, és újra tudjanak dolgozni a beteg gyermekekért" - áll a felhívásban.

- Az alapítvány ezért augusztus 19-én gyűjtést indított, szeptember másodikára pedig összejött az álomhatár, a 6 millió forint. Ez azonban csak arra elég, hogy benyújtsák a hitelkérelmet a vásárláshoz, a törlesztőrészlet havi több százezer forintra rúg majd - tudtuk meg Kőműves Glóriától, a Nevetnikék Alapítvány kuratóriumi elnökétől, programvezetőjétől.

- Elképesztő, hogy 14 nap alatt több mint 6 millió forint adomány gyűlt össze. Sokakat megmozgatott a felhívásunk, volt, aki félmillió forintot adott, egy cég pedig egymillióval segítette ügyünket. Minden segítségért rendkívül hálásak vagyunk

- fogalmazott Kőműves Glória. Hozzátette, a kampány szeptember végéig fut, bízik benne, hogy sikerül növelni az adományokból eddig befolyt összeget. Az alapítvány honlapján tételesen követhető, hogy mennyi pénz mire elég: ha összejön 7 millió forint, akkor meg tudják csináltatni az emeleten is a villamoshálózatot és a festést, 10 millió forint esetén pedig kevesebb hitelt kell felvenniük a ház megvételéhez. Ha összejönne a teljes 31 millió forint, az fedezné a teljes vételárat és a legszükségesebb renoválási munkálatokat.

Aki segíteni szeretne, az ide kattintva adományozhat: https://nevetnikek.hu/nevetnikek-otthon/

Fotók:

Facebook/Nevetnikék Alapítvány

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!