Külső audit: az orvoskar működése és eredményei megfelelnek a hazai és nemzetközi minőségirányítási elvárásoknak

2021. szeptember 8.

2021. nyár elején lezajlott a PTE Általános Orvostudományi Kar első felügyeleti auditja, mely során a CERTOP Termék- és Rendszertanúsító Kft. által, a kari folyamatok vonatkozásában azt vizsgálták, hogy a kar minőségirányítási rendszere megfelel-e az auditkritériumoknak (ISO 9001:2015 szabvány, ESG és WFME standardok szerinti működés megfelelőségének, átláthatóságának és stabilitásának vizsgálata), képes-e biztosítani az alkalmazandó jogszabályi, egyéb szabályzó és szerződéses követelményeknek való megfelelést. Az audit során értékelték az irányítási rendszer eredményességét is, kijelölve a fejlesztendő területeket is.

Az évente zajló külső vizsgálat a tanúsítványokon keresztül ismeri el a kari minőségirányítási rendszer fejlődését. Mivel a 2021-es év nem tette lehetővé, hogy az audit az intézetekben a szokott módon fusson le, azt kivételesen távaudit útján folytatták le. A PTE ÁOK Minőségirányítási és Intézményfejlesztési Osztály munkatársai előzetesen már kidolgozott módszertannal, felkészülten segítették a CERTOP tanúsító auditorának munkáját.

A folyamat során az auditban érintett intézetek vezetőivel és minőségirányítási felelőseivel történő szoros és rugalmas együttműködés eredményeképpen minden vizsgált intézet megfelelt a szabványban támasztott követelményeknek.

A CERTOP Ktf. auditjelentésből az is kiderült, hogy a pécsi orvoskaron a kockázatalapú megközelítés megjelenése több vonatkozásban is rendkívül eredményes (pl. belső auditok módszertanának fejlesztése, illetve az intézetspecifikus kérdések alkalmazása kapcsán).

Kiemelkedő a hallgatóközpontúság megjelenése és a különböző együttműködések (pl. intézetek közötti szinergiák, tudástranszfer, interdiszciplináris és transzdiszciplináris együttműködések) a szervezet minden szintjén és funkciójában.

Szintén megemlítendő, hogy rendkívül gördülékenyen lezajlott a járványhelyzetből fakadó digitális, illetve hibrid oktatás valamennyi intézetben a vizsgált időszakban, a hallgatókkal való kommunikációs, valamint az adminisztrációs folyamatok tekintetében egyaránt. A digitális tananyagfejlesztés és az innovatív oktatási módszerek alkalmazása biztosította a magas szintű oktatást, vizsgáztatást, de a kutatási területen néhány esetben okozott nehézséget.

A jövőre vonatkozóan számos fejlesztendő területet is meghatároztak az egységes kari indikátor- és mutatószámrendszer kidolgozásán keresztül, a kari panaszkezelési rendszer egységesítésén, a folyamat fejlesztésén, továbbá a szabályzatok célzott audit keretében történő felülvizsgálatán át.

A külső audit eredményeképpen a PTE ÁOK összességében megerősítést kapott abban, hogy az eddig megkezdett minőségirányítási, rendszerszemléletű munka két üzenet hordoz: a karon zajló tevékenységek – megfelelve a szabvány, valamint a nemzetközi standardok elvárásainak – biztos alapot jelent, a munkatársak elkötelezettsége kiváló, és a további fejlődésnek nélkülözhetetlen eszköze.

A tanúsítvány megerősítése a teljes körű megfelelőség által garantálja a minőséget a kar oktatási és kutatási tevékenységére vonatkozóan, továbbá azt, hogy a szervezet működése és eredményei megfelelnek a hazai és nemzetközi minőségirányítási elvárásoknak.

Fotó:

PTE ÁOK

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!