A Debreceni, a Pécsi és a Miskolci Tudományegyetemen is szükséges a védőoltás

2021. szeptember 13.

A Debreceni, a Pécsi és a Miskolci Tudományegyetemen sem kezdhetik meg a tanévet azok a diákok, akik nem vették fel a koronavírus elleni védőoltást − tudta meg az ATV. Az intézkedés csak azokra vonatkozik, akik az egészségügyi karokon tanulnak, és gyakorlatot teljesítenek az egészségügyi intézményekben.

A Pécsi Tudományegyetemen azoknak a hallgatóknak, akik még nem kapták meg a védőoltást, biztosítják a soron kívüli oltás lehetőségét, de az ő esetükben is kötelező az oltakozás.

Ahogyan azt az Index már korábban megírta, a Semmelweis Egyetemen is érvényben van ez a szabályozás. Amennyiben egy hallgató valamilyen megalapozott egészségügyi oknál fogva nem veheti fel az oltást (például az első trimeszterben lévő kismamák), akkor a Semmelweis Egyetem vállalja, hogy ötnaponta térítésmentesen antigéntesztet végez nála. Valós, szakorvosi véleménnyel igazolt egészségügyi indok nélkül azonban a tanulmányok nem kezdhetők meg, bár beiratkozni be lehet.

Forrás:

index.hu

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!