162 előadó, közel kéttucatnyi szekció a márciusi TDK konferencián

2022. március 7.

Március 9-11. között rendezik a PTE Általános Orvostudományi Kar és Gyógyszerésztudományi Kar TDK konferenciát, a 160-nál több előadó között középiskolások is megmérettetik magukat.

A TDK, azaz a  Tudományos Diákkör keretein belül a graduális képzés hallgatói közvetlenül vesznek részt intézeteink, tudományos műhelyeink kutatómunkájában. Miközben a hallgató szélesíti tudásbázisát egy-egy szakterületen, fejleszti a kritikus gondolkodást, az egyéni kutatás pedig kiváló alapul szolgál a sikeres diplomamunkához, egyúttal a posztgraduális tanulmányokhoz is.

A Pécsi Tudományegyetem orvos- és gyógyszerészkarának hallgatói évről évre házi TDK konferencián mérik össze tudásukat. Az idei konferenciára 2022. március 9-11. között kerül sor a pécsi orvoskar központi épületében. A jelentkezőktől február 18-ig várták az absztraktokat.

A konferencián 162 előadó mérheti össze tudását 17 egyetemi és két középiskolás szekcióban. Utóbbiak a "Tudomány, ami összeköt" kreatív pályázat keretében csöppenhetnek bele kicsit a tudományos atmoszférába. Számukra két szekciót hoztak létre, ahol és négy fő témakör (fájdalomkutatás, koronavírus, környezetvédelem, egészséges életmód) mentén prezentálhatják tudásukat, ugyanakkor egy, az adott témákon kívüli, ugyanakkor igen izgalmasnak tűnő, az antibiotikum-rezisztenciával foglalkozó prezentációt is meghallgathatunk a szekcióban.

Az orvos, fogorvos és gyógyszerészhallgatók az alábbi szekciókban bizonyíthatnak:

  • B Biokémia, Mikrobiológia, Immunológia (A medicina biomolekuláris alapjai II.)

  • D Fogorvostudományok

  • E Egészségtudományok (Epidemiológia, Prevenció, Ápolás, Gondozás, Mentés, Fiziotherápia, Dietetika, Szociális medicina, Egészségügyi ismeretterjesztés etc.)

  • É Élettan, Kórélettan, Alkalmazott fiziológia, Transzlacionális medicina

  • F Farmakológia

  • G1 Gyógyszerészeti tudományok 1 - Gyógyszerhatástan, klinikai gyógyszerészet

  • G2 Gyógyszerészeti tudományok 2 - Gyógyszerkémia, gyógyszeranalitika, farmakognózia

  • G3 Gyógyszerészeti tudományok 3 - Gyógyszertechnológia, gyógyszerfelügyelet, minőségbiztosítás

  • G4 Gyógyszerészeti tudományok 4 - Fizikai-kémia, számítógépes kémiai modellezés

  • K1 Konzervatív klinikai orvostudomány I. (Csecsemő- és gyermekgyógyászat, Nephrológia, Pulmonológia, Kardiológia, Szülészet és nőgyógyászat)

  • K2 Konzervatív klinikai orvostudomány II. (Neurológia, Pszichiátria, Gasztroenterológia, Endokrinológia, Laboratóriumi diagnosztika, Képalkotó diagnosztika, Nukleáris medicina, Sugárterápia)

  • K3 Konzervatív klinikai orvostudomány III. (Reumatológia, Infektológia, Klinikai immunológia, Hematológia, Onkológia, Bőrgyógyászat)

  • M Molekuláris biológia, Fejlődésbiológia, Genetika, Bioinformatika, Genomika (A medicina biomolekuláris alapjai III.)

  • O1 Operatív klinikai orvostudomány I. (Mellkas és hasi sebészet, Szívsebészet, Urológia, Kísérletes sebészet, Szájsebészet)

  • O2 Operatív klinikai orvostudomány II. (Szülészet és nőgyógyászat, Bőrgyógyászat, Traumatológia, Ortopédia, Idegsebészet, Szemészet, Fül-orr-gégészet, Plasztikai sebészet)

  • O3 Operatív klinikai orvostudomány III. (Aneszteziológia és intenzív terápia, Sürgősségi betegellátás, Migrációs és műveleti medicina)

  • P Patológia, Anatómia, Hisztológia, Morfológia, Igazságügyi orvostan (A medicina biomolekuláris alapjai IV.)

További részletek a tdk-konf.aok.pte.hu weboldalon olvashatók.

Fotó:

Pixabay.com

 

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!