Megjelentek az EU7-es új pályázati felhívások

2010. július 27.

Megjelentek az Európai Unió 7. Kutatási, Technológiafejlesztési és Demonstrációs Keretprogramjának új pályázati felhívásai

NKTH sajtóközleménye

Az Európai Unió nagy jelentőséget tulajdonít a válság idején is a kutatás-fejlesztésre, innovációra fordított pályázati források növelésének. Az Európai Bizottság a válságból való kilábalás és a fejlődés egyik fontos eszközének tekinti a kutatás-fejlesztést és innovációt. Ezt alátámasztandó 6,4 milliárd euró értékben kíván kutatási és innovációs projekteket támogatni. A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) segítséget nyújt a magyar pályázóknak az Unió 7. Kutatás-fejlesztési Keretprogramja pályázatainak megismerésében.

Az Európai Bizottság 2010. július 20-án jelentette meg a 7. Kutatás-fejlesztési Keretprogram új pályázati felhívásait. Az Unió 6,4 milliárd eurót fordít 2011-ben kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatására, amely összeg rekordértéknek számít, mivel 12%-kal magasabb a 2010-es, 30%-kal magasabb a 2009-es pályázati csomaghoz képest. A pályázati források megemelésével az Európai Bizottság a versenyképességet javító fejlesztések mellett olyan társadalmi kihívásokra is választ vár, mint az éghajlatváltozás, az energia- és az élelmiszer-ellátás biztonsága, egészség és a népességöregedés. Körülbelül 16 ezer pályázó – kutatóintézetek, egyetemek és ipari szereplők, köztük 3000 kis- és középvállalkozás – részesülhet támogatásban. Az Európai Bizottság 165 000 új munkahely megteremtését várja ezen kutatás-fejlesztési projektektől.

Különösen nagy hangsúlyt fordít az Európai Bizottság a kis- és közepes vállalkozások részvételének az erősítésére. Ennek érdekében mintegy 800 millió eurót fordít a KKV-k támogatására. Az egészség, tudásalapú biogazdaság, környezetvédelem és a nanotechnológia területén a projekttámogatások akár 30-50% át KKV-k kell, hogy kapják.

Az olyan fontos prioritások, mint az egészség, csaknem 700 millió euró, az információs és kommunikációs technológiák kutatására 1,2 milliárd euró áll rendelkezésre. Több mint 1,3 milliárd eurót irányozott elő az Európai Bizottság a legkreatívabb és legkiválóbb kutatók számára kutatócsoportjaik felépítésére vagy megerősítésére. A kutatók Európán belüli mobilitására valamint Európába történő visszavonzására 772 millió euró került allokálásra a Marie Curie ösztöndíj program keretében.

A Keretprogramban való részvétel számos előnnyel jár, úgy, mint a nemzetközi színtéren való megmérettetés és megjelenés, új tudás és technológia megszerzése, új kutatási kapcsolatok kialakítása, rendkívül magasan képzett szakemberek bevonása a hazai kutatási tevékenységbe. A pályázatokat nemzetközi konzorciumoknak kell benyújtaniuk közvetlenül az Európai Bizottsághoz, melyeket az Európai Bizottság által felkért független szakértők bírálnak el.

Az NKTH-ban dolgozó nemzeti kapcsolattartók tudnak segítséget nyújtani a magyar kutatóknak, vállalkozásoknak a sikeres pályázás érdekében. Elérhetőségük megtalálható az NKTH honlapján www.nkth.gov.hu/tanacsadas/fp7-kapcsolattarto/nemzeti-kapcsolattarto-080519
A pályázók tájékoztatására az NKTH az egyes programokról szeptembertől kezdődően információs napokat szervez, amelyek programja az NKTH honlapján lesz elérhető.

Az EU 7. Kutatás-fejlesztési Keretprogramjának új pályázati felhívásai letölthetőek az alábbi oldalról cordis.europa.eu/fp7/dc/index.cfm

Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal
Kommunikáció

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!