Molekuláris Élettudományi Konferencia

2013. január 24.

Siófok, 2013. április 5-7.

A Magyar Biokémiai Egyesület, a Magyar Genetikusok Egyesülete és a Magyar Biológiai Társaság Sejt- és Fejlődésbiológiai Szakosztálya, felismerve a tagjainkat összekötő érdeklődési köröket, 2013-ban első ízben nagy jelentőségű közös rendezvényt szervez.

A három nagy múltú, rokon szakterületek kutatóit összefogó egyesület a közös szervezéssel a legnagyobb hazai élettudományi konferenciát hívja életre.
Felsőoktatási intézményekből, továbbá a Magyar Tudományos Akadémia, valamint
a minisztériumok által fenntartott kutatóintézetekből, mintegy négyszáz résztvevőt várunk. Az egyesített konferencia felvállalja mindhárom egyesület hagyományait, így a rendezvény a X. Magyar Genetikai Kongresszus, a XVII. Sejt- és Fejlődésbiológiai Napok, valamint a Magyar Biokémiai Egyesület 2013. évi vándorgyűlése is lesz egyben. A közös szervezés a korábban elkülönült szakterületek integrálásával lehetőséget nyújt arra, hogy a hazai élettudományi konferenciák történetében új minőséget hozzunk létre. A konferencia célja fórumot teremteni a klasszikus és molekuláris biokémia és sejtbiológia, a szerkezeti biológia, a fejlődésbiológia, a klasszikus és molekuláris genetika, az emberi betegségek molekuláris biológiája, a rendszerbiológia, a szintetikus biológia, a genomika és a bioinformatika területén dolgozó kutatók számára.
Az egyesített konferenciát hagyományteremtő szándékkal szervezzük. Alkotó szellemű, a szakmai megbeszéléseket központba állító, de egyben elegáns kongresszust szeretnénk szervezni, ahol régi ismerősök találkozhatnak, és új munkakapcsolatok születhetnek.

A konferenciánkat a minden igényt kielégítő siófoki, Hotel Azúr  konferenciaközpontjában rendezzük meg. A helyszínt úgy választottuk, hogy az előadó termek és a poszterkiállítások, valamint a cégek kiállításai az éttermekkel és a szállodai szobákkal egy épületegyüttesben helyezkedjenek el, ahol bőségesen vannak szakmai megbeszélésre alkalmas közösségi terek, valamint kikapcsolódást szolgáló létesítmények is.

Meggyőződésünk, hogy az egyesített konferencia páratlan lehetőséget nyújt a hazai és külföldi kutatók számára, hogy multidiszciplináris nézőpontból tekinthessünk egymás kutatási területére. Ezennel tisztelettel hívjuk Önöket, legyenek résztvevői ennek a molekuláris biológiai kutatások számára fontos újszerű kezdeményezésnek. Számítunk az Önök részvételére abban, hogy kiváló hangulatú, emelkedett és emlékezetes, mindnyájuk számára hasznos tudományos rendezvényt hozhassunk létre.

A konferencia honlapja http://www.hunlifesci.hu széleskörű további információt nyújt, és a regisztrálás és absztrakt beküldés is ott lesz lehetséges. A konferenciát a Diamond Congress

Kft http://www.diamond-congress.hu/-vel együttműködésben szervezzük. A Diamond Congress munkatársai kérésre további részletes információval szolgálnak.

Két közelgő határidőre szeretnénk szíves figyelmüket felhívni:

2013. február 1.  Absztrakt leadás határideje
2013. február 15.  Kedvezményes részvételi díj befizetésének határideje

 

Üdvözlettel,


A konferencia szervezői nevében:

Prof. Fésüs László
Dr. Erdélyi Miklós
Prof. Szabó Gábor
Prof. Vértessy G. Beáta
Prof. Putnoky Péter
Prof. Sass Miklós


 

 

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!