Medikus Kupa- Gratulálunk!

2013. április 11.

 

Medikus Kupa 2013

Pécs 2013. 04.05-07.

Idén már 41. alkalommal került megrendezésre a Medikus Kupa versenysorozat, amely hagyományosan a négy orvoskarral rendelkező egyetem közötti sportverseny.

Idén a PTE volt a rendező a szokásos rotációs elv alapján.

A sikeres verseny lebonyolítása érdekében, már egy éve „felállt” egy rendezői stáb, ami az orvoskari Hallgatói Önkormányzat tagjaiból, a PTE OIG Testnevelési- és Sportközpontjának testnevelő tanáraiból és dolgozóiból szerveződött. Természetesen a PTE, az EHÖK és az ÁOK is minden felmerülő kérdésben a segítségünkre volt, segítették a verseny zökkenőmentes lebonyolítását.

Az idei év azért is volt különleges, mert bővült is a Medikus Kupa repertoárja, hiszen bekapcsolódott a vízilabda sportág férfi vonalon, igaz csak „kísérleti” jelleggel, azonban a nagy sikernek és a mi kezdeményezésünknek köszönhetően jövőre már bekerülhet hivatalosan is a Medikus Kupa versenyszámai közé.

A verseny hangulatán sokat dobott a pár éve elkezdődött szurkoló hallgatók „hadjárata” is, ami idén szerintem már a felső határokat súrolta, körülbelül 2500 szurkoló volt jelen a helyszíneken. Ennek a létszámnak a kezelése, szervezése, kordában tartása nem kis feladatot rótt a szervezőkre. A szurkoló egyik helyszíntől a másikra vonulva, jelmezekkel, kereplőkkel, dobokkal buzdították a csapataikat.  Szerencsére a nagy létszám ellenére sem történt semmilyen rendkívüli esemény.

Ami az eredményeket illeti, nagy küzdelmek jellemezték a mérkőzéseket, nagyon szorosan alakultak ki a végső sorrendek. Ki kell emelnem, hogy az első napon lezajlott két mérkőzés alapján a PTE-ÁOK csapata vasárnap 5 versenyszámban volt érdekelt a döntőben. Ezek közül férfi kézilabdában és kispályás labdarúgásban megszerezték a bajnoki címet, míg női kosárlabdában, kézilabdában és röplabdában kemény összecsapásokat játszva érték el a második helyet. Így végül az összetett csapatverseny a PTE ÁOK csapata nyerte hajszálnyi különbséggel, ez az elmúlt éveket tekintve kiemelt eredménynek számít. Köszönet a hallgatók lelkesedésének és a felkészítő tanároknak, edzőknek a kitartó munkájáért.

 

A három nap során két este is különböző kulturális programokat szervezett a Hallgatói Önkormányzat. Pénteken az Univ Lounge-ban két szinten Julia Carpenter, Dj. Bajusz és Roberto zenéltek, szombaton pedig az Expo Centerben egy pécsi Uniqum, a Punnany Massif adott koncertet, ezen kívül Járay Márk, Karmatronic és Whitboy műsorait is élvezhettük.

Végül, de nem utolsó sorban a sportesemény zárásáról elmondható, hogy ilyen színvonalú Medikus Kupa záróünnepély még nem volt az elmúlt 41 év alatt. A zsúfolásig megtelt Lauber Dezső Sportcsarnokban a hangulat fantasztikus volt. A Himnusz elhangzása után Bódis József  Rektor Úr szavaival kezdődött és fergeteges légkörben zajlott az esemény. A csapatok pom-pom-os lányainak bemutató versenye és a Medikus sportkör karate szakosztályának törés bemutatója színesítette az eredményhirdetést.

Végül a folyamatosan ismétlődő „mindenki pécsi akar lenni” csatakiáltásra fejeződött be az eredményhirdetés.

Találkozunk jövőre Budapesten, „POTE Ollé, HAJRÁ POTE!”

Farkas György               

testnevelő tanár

 

 

 

Dokumentum(ok)

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!