Jövő nyárra elkészülhet az új véradó állomás

2013. október 21.


Új Dunántúli Napló - 2013-10-19 - 3. oldal

Különleges véradással ünnepelte tegnap az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) az új pécsi központjának alapkőletételét, Média a véradásért címmel elsősorban a sajtó munkatársait, illetve a véradókat várták, akik a tavalyihoz hasonlóan idén is szép számmal jelentkeztek az akcióra.
Csizi Péter alpolgármester a Szentágothai János Kutatóközpontban az alapkőletétel kapcsán megtartott tájékoztatón hangsúlyozta, hogy a város az EU-s pályázatok egyik győztese, mert az elmúlt években csaknem húszmilliárd forintos fejlesztés történt, illetve zajlik most is az Ifjúság útja környezetében.
- A fejlesztések révén Pécs egészségügyi ellátása világszínvonalúvá modernizálódik, az új eszközök és a felújított épületek a XXI. század technológiáját jelentik - hangsúlyozta az alpolgármester. Bódis József, az egyetem rektora fontos szakterületnek nevezte a vérellátást, amely minden orvosi szakmát kiszolgál. Miskovits Eszter, az OVSZ főigazgatója elmondta, a százéves Dischka utcai épületet már 1991-ben alkalmatlanná minősítették, így öröm, hogy a több mint egymilliárd forintos beruházás révén jövő nyáron egy új, jól felszerelt intézményben kezdhetik meg a munkát a Pacsirta utcában.

Dokumentum(ok)

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!