Medicina TOP200, az egészségügy rangsora

2013. október 24.


Figyelő - 2013-10-24 - 30,31. oldal

Első ízben adták át a Medicina TOP200 díjait. Az egészségügyi intézmények, cégek rangsora Magyarországon először veszi számba az ágazat teljesítményét.
A Medicina TOP200 évkönyvhöz kötődő díjakat is átadtak a konferencián, amelynek elnyerésére pályázni kellett, a Medicina TOP200 fő támogatója, a B. Braun Magyarország pedig különdíjat alapított a kórházi kategóriában. A zsűri javaslata alapján ezt a díjat a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza kapja meg, amelyhez 1 millió forint adományt is átvehetett a kórház főigazgatója. A zsűri értékelése alapján a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ és a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Kiváló Egyetem elismerést érdemelt ki az egészségügyben nyújtott kiemelkedő teljesítményéért, pályázatukban azonos pontszámot értek el. A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Kiváló Megyei Kórház elismerést kapott, a városi kórházak kategóriájában pedig a Soproni Gyógyközpont munkáját jutalmazták. A gyógyszertárak közül a Korona Patika Nyíregyháza kapta meg a Kiváló Gyógyszertár elismerést. A zsűri értékelése alapján a hazai gyártók közül az idén százéves Egis Gyógyszergyár Nyrt., az innovatív gyógyszergyári kategóriában pedig a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. érdemelte ki a Kiváló Gyógyszergyár elismerést. Az orvostechnológiai cégek közül a B. Braun Medical Kft. kapta meg a Kiváló Orvostechnológiai Vállalat elismerést. A pályázatokról és a díjazottakról részletesen olvashatnak a figyelo.hu/Medicina rovatban.

 

Dokumentum(ok)

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!