Ez a PTE ÁOK új honlapja.  |  Vissza a régi honlapra

Szentágothai Napok: másodszor a neves agykutató emlékére

Második alkalommal tisztelegtek Szentágothai János neves agykutatónk emléke előtt egy kétnapos konferenciával, melyen hazai és külföldi szakemberek tartottak tudományos és ipari kapcsolatokkal foglalkozó előadásokat.

Az esemény egyúttal a Magyar Tudomány Ünnepének pécsi nyitórendezvénye volt, ahol első alkalommal adták át a közelmúltban alapított Szentágothai Díjat és a junior Szentágothai Díjat.

Előbbit Dr. Jakab Ferenc a Kutatóközpont Virológiai kutatócsoportjának vezetője vehette át, a junior díjat pedig Dr. Bugyi Beáta a fiatal magyar kutatói társadalom egyik legtehetségesebb képviselője kapta.

A Szentágothai Nap keretében született egy együttműködési megállapodás is, mellyel a PTE és a Twentei Egyetem korábbi jó kapcsolatát igyekszik még szorosabbra fűzni, a nanotudományok és a nanotechnológia területén, segítve egymás kutatóinak és kutatásainak fejlődését. A mesterséges megtermékenyítés sikerességét befolyásoló tápoldat-markerek vizsgálatával kapcsolatos projektben már együttműködőként vesz vészt a hollandiai intézet.

www.pte.hu/hirek/3190