A második legjobb egyetem a PTE az oktatói kiválóság tekintetében

2013. november 26.

 

Megjelent a HVG rangsor - Diploma 2014, benne tíz képzésterület és több mint negyven szak rangsorával. A Pécsi Tudományegyetem tavalyhoz képest két helyet javított pozícióján, és immár a 4. legerősebb hazai felsőoktatási intézmény. Még előkelőbb helyen szerepel a pécsi egyetem az oktatói kiválóság tekintetében, amely rangsorban a második legjobbnak bizonyult a HVG rangsorában.

A második legjobb egyetem a PTE az oktatói kiválóság tekintetében! / forrás: Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya

Az intézményi rangsor összeállításakor figyelembe vették az elsőhelyes jelentkezők számát, a nappali tagozatos képzésekre felvettek pontátlagát, a nyelvvizsgával rendelkező felvettek számát, a középiskolai versenyeken helyezettek számát, a tudományos fokozattal rendelkező oktatók számát és arányát, valamint az egy - tudományos fokozattal rendelkező - oktatóra jutó hallgatók számát - írja az Eduline.

A pécsi egyetem a 2013-as hatodik helyről lépett előre a negyedikre, épphogy lecsúszva a dobogós helyezésről. Az oktatói kiválóság rangsorában még előkelőbb pozíciót tudhat magáénak a lista szerint a PTE, hiszen ebben az összehasonlításban a második legjobb hazai felsőoktatási intézmények bizonyult. 

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!