Ez a PTE ÁOK új honlapja.  |  Vissza a régi honlapra

Úton a karosodás felé -Új karral bővülhet szeptembertől a Pécsi Tudományegyetem -megkezdheti működését a Gyógyszerésztudományi Kar

2013. december 2.

A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán -a Dunántúlon egyedüliként- 2000 szeptembere óta folyik gyógyszerész-képzés. Az első diplomaátadást követő párhuzamos akkreditácókor,  2006-ban a Magyar Akkreditácós Bizottság (MAB) már alkalmasnak találta a szakot és az azon folyó képzést a karosodásra.

Azóta a szakvezetés minden törekvése afelé irányul, hogy a karosodás addig el nem ért feltételei teljesüljenek. Ekkor még több saját intézet  és megfelelő létszámú oktatói gárda hiányzott a karosodás feltételei közül. Mára szakunk 46 fős teljes munkaidővel foglalkoztatott oktatóval rendelkezik, mely meghaladja a karosodáshoz szükséges 40 fős minimális létszámot.
Egyéb feltétel volt még a megfelelő létszámú és hírnevű külföldi-képzés. Jelenleg a szak képzési kapacitása 40 külföldi diák képzésére elegendő a 80 magyar hallgató mellett. Ezt a 120 fős létszámot a jövőben tovább kívánjuk bővíteni. Mindemellett célunk minél jobb kvalitásokkal rendelkező hallgatók felvétele. Hosszútávú céljaink között szerepel német nyelvű képzés indítása is.
Mindezek előkészítésére az oktatók angol és német nyelvű oktatása, tobábbképzése már elkezdődött a külön erre a célra fenntartott alapból.

Egy kar fenntartásához szükséges kutatások folytatásához stabilabb financiális háttér szükséges.
Ennek első lépése a Richter Gedeon Nyrt.-vel kötendő kutatási keretszerződés. Ennek keretein belül a gyógyszergyár lehetőséget biztosít a leendő karnak, hogy pályázati kiírásaira pályamunkát nyújtson be.

A karosodás végső, az egyetemet is érintő lépése a szenátusi felterjesztés elfogadása volt. Ezt követően az Oktatási Hivatal véleményezi a karalapítás dokumentációját, majd ajánlást tesz az Államtitkárnak, aki a Rektoron keresztül tudatja a jóváhagyását.


írta: Bella Richárd, Héher Péter