Családi napközi a “POTE” bölcsiben

2013. december 4.

A Pécsi Tudományegyetem több mint 49 millió forint uniós támogatást nyert a „Vállalati és intézményi napközbeni kisgyermek ellátási szolgáltatások létrehozása” című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A beruházásból kialakításra került két Családi Napközi csoportszoba, és

A „POTE” bölcsődét 1953-ban hozták létre azzal a céllal, hogy az egészségügyi dolgozók számára biztosítani tudják gyermekeik elhelyezését a speciális munkarendhez igazodóan, az akkori 5:30-18:00 óra közötti nyitva tartással.

Az eltelt évek alatt az intézmény többször költözött a férőhelyszám növelése érdekében, a jelenlegi épületüket 1980-ban foglalták el. Ma már nagy népszerűségnek örvend nemcsak az Egyetem dolgozói, de a város lakossága körében is. A bölcsőde mellett azért volt szükség a családi napközik létrehozására, mert így lehetőség nyílt arra, hogy a hagyományos bölcsődei ellátás mellett a családi napközi keretében akár alkalmanként, néhány órában fogadják a kisgyerekeket.

A projektnek köszönhetően létrejött két létesítmény lehetővé teszi, hogy megújult környezetben több kisgyermeket fogadhassanak, és a koruknak megfelelő, külön foglalkozásokat biztosítsanak számukra zeneórák, báb és egyéb előadások formájában.

A beruházással összesen 14 fő ellátását tudják vállalni. A projekt az Új Széchenyi Terv keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg 2013. április 1. és 2015. március 30. között.

forrás: www.pecsma.hu

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!