Kórházi Gyógyszerészek XIX. Kongresszusa

2013. december 9.


Gyógyszerészet - 2013-12-07 - 679,680,681,682,683. oldal

Balog Zoltán miniszter Batthány-Strattmann László-díjjal tüntette ki Prof. Botz Lajos egyetemi tanárt, a Pécsi Tudományegyetem ÁOK Gyógyszerészeti Intézet és Központi Klinikai Gyógyszertár intézetigazgatóját, aki 1993 óta szakmai, közszolgálati és oktató munkájával jelentősen hozzájárult az egészségügyi ellátás fejlesztéséhez.

Úgyszintén Batthány-Strattmann László-díjat vehetett át Higyisán Ilona a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet főgyógyszerésze, c. egyetemi docens, aki több mint 30 éve intézeti gyógyszerészként tevékenykedik, szervező munkájával, szaktudásával és az általa bevezetett szakmai újításokkal kimagasló eredményeket ért el a gyógyszer- és betegbiztonság területén. Pro Sanitate díjat vehetett át Egri Lászlóné Merza Katalin szakgyógyszerész a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömb vezetője, aki több mint 20 éves kórházi .gyógyszerészi tevékenysége során kiemelkedő szakmai és oktatói tevékenységet fejtett ki az egészségügyi ellátás színvonalának emelése érdekében. Munkáját az abszolút értékek és a szakma iránti elkötelezett szeretet és tisztelet vezérli. A kitüntetéseket Beneda Attila kabinetfőnök adta át.
A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság elnöksége Societas Pharmaceutica Hungarica Emlékérmet adományozott Buchholcz Gyula főgyógyszerész és Szabóné Schirm Szilvia szakgyógyszerész részére, akik több évtizedes szervező és szakmai munkájukkal nagyban hozzájárultak a gyógyszerészet és a kórházi gyógyszerészet fejlődéséhez, szakmai elismertetéséhez. A kitüntetést prof. Szökő Éva a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság elnöke és prof. Soós Gyöngyvér a Társaság tudományos alelnöke adta át.
A Kórházi Gyógyszerészeti Szervezet által 1981-ben alapított Dávid Lajos Emlékérmet Fekete lstvánné Csótó Edit Krisztina szakgyógyszerész, valamint Szűcs Attila főgyógyszerész vehette át. A kitüntetéseket Szabó Csongor a KGYSZ elnöke és Higyisán Ilona a szervezet tiszteletbeli elnöke adta át.
A KGYSZ által 2001-ben alapított Kórházi Gyógyszerészetért Emlékérmet - amely a kórházi gyógyszerészek szakmapolitikai munkáját jelentősen elősegítő személyek tevékenységének elismerésére adományozható 2013-ban az intézeti gyógyszerészetet és az intézeti gyógyszerellátást támogató kimagasló szakmai munkája, valamint konstruktív együttműködése elismeréséül Sándor Marianna vezérigazgató asszonynak (Euromedic Pharma), Szabó László vezérigazgatónak (TEVA Magyarország Zrt.) és Tajthy Éva Judith ügyvezető igazgató asszonynak (Fresenius-Kabi Hungary) adományozta a Kórházi Gyógyszerészeti Szervezet elnöksége. A kitüntetéseket Szabó Csongor és Higyisán Ilona adta át.

Tudományos program

A jubileum előtt tisztelegve a kongresszus első szekciójában visszatekintettünk az elmúlt 40 év fontosabb eseményeire, a "Honnan jöttünk, hová megyünk" című - az ünnepélyes megnyitót követő - blokkban. Az előadások sorát Szabó Csongor elnök nyitotta meg, aki összefoglalta a szervezet múltjának legkiemelkedőbb, legjelentősebb eseményeit, bemutatva azt a hazai és nemzetközi téren kifejtett szakmai tevékenységet, amely nagyban hozzájárult a hazai kórházi gyógyszerészet folyamatos fejlődéséhez.
A nyitó előadást követő, további történeti előadások bemutatták az alapvető kórházi gyógyszerészi funkciókat. Hankó Balázs a Semmelweis Egyetem példáján keresztül felvázolta a gyógyszerbeszerzés alakulását "törzskészlettől a központosított közbeszerzésig", valamint a gyógyszer betegágyig való eljuttatásának fejlődését. A gyógyszerkészítés egyedi és többadagos formáit nem steril készítmények esetében a debreceni klinikai tapasztalatokra hivatkozva Feketéné Csótó Edit mutatta be. Schirm Szilvia áttekintése rámutatott arra, hogy a steril, illetve aszeptikus gyógyszerkészítés területén paradigmaváltás zajlott le, mivel a nagy sarzsokban történő alap-infúziók előállítása helyett a hangsúly az egyedi parenterál is keverékek előállítására tevődött át. Nagy ívet írt le az elmúlt négy évtizedben a minőségügy fejlődése. A gyógyszerkönyvek és a "szakma íratlan szabályai" helyett a minőségügyi irányelveknek, az írott eljárásrendek ideje jött el, amely a gyógyszer- és betegbiztonság egyértelmű kulcsa. A minőségüggyel kapcsolatos probléma-csokrot Higyisán Ilona tekintette át.
A múltidézés mellett a kongresszus szakmai programjának az összeállítása során kiemelt cél volt a jelen, és még inkább a jövő problematikájának a megtárgyalása. Ezekről szóltak a ""Biológiai terápiák és gyakorlati jelentőségük", a "Szakmai újdonságok, kihívások", a "Plazmapótlás helye, jelentősége", továbbá a "Biztonságos gyógyszerkészítés, ellátás citosztatikumokkal" című blokkjaink.
A biológiai gyógyszereket áttekintő farmakológiai és klinikusi szempontok után a gyakorlat egy-egy aspektusát mutatta be a szombat reggeli szekció további négy előadása (a rheumatoid arthritis; az emlő carcinoma biológiai szerekkel történő kezelése; a rituximab új indikációban való alkalmazhatósága; a daganatos betegek életminőségének javulása a biológiai terápiák alkalmazásakor). A biológiai terápiákkal (is) szorosan összefügg a fertőzések profil változása és az ezekhez kapcsolódó racionális antimikróbás terápia választás, illetőleg a fertőzések megelőzésének optimális megoldása a lehetséges vakcináció alkalmazásával (ezek voltak a két infektológus orvos előadásainak témái). Amint arra a "Plazmapótlás helye, jelentősége" blokkban elhangzott két előadás is egyértelműen rávilágított, a kritikus állapotú betegek ellátásánál a humán plazma illetőleg immunglobulin szubsztitúció jelentősége megkérdőjelezhetetlen.
A minőségügyi rendszerek szerepeltetése nemcsak az irányelvek szövegében, hanem azok gyakorlatba való beépülésében is szükséges. Ennek a jelentőségét mutatta meg a TEVA támogatással megvalósult ülésszak. Először a Kémiai Biztonsági Intézet munkatársának prezentálásában a veszélyes anyagok általános munkahelyi problémáiról hallhattunk, majd a citosztatikus gyógyszerek alkalmazásához (készítés, szállítás, beadás, hulladékkezelés) kapcsolódó kontamináció elkerülésének fontosságát mutatta be a Bajcsy-Zsilinszky Kórház gyógyszerészeinek munkaközössége.
A szabadon választott témákat bemutató előadások és poszterek igen változatosak voltak, tükrözve a kórházi gyógyszerészet színességét. A D-vitamin hiány populációs jelentőségéről, a Clostridium difficile fertőzés terápiájáról, a gyógyszerelés megfelelőségének különböző aspektusairól is voltak előadások.
A poszterek készítői a kifüggesztés helyén röviden prezentálták munkáikat. A téma érdekessége és a feldolgozás minősége alapján kerültek kiválasztásra a díjazottak. Az első helyezett, Matlák Tímea (Új polirezisztens baktériumtörzsek megjelenése és azok antibiotikum érzékenysége - BAZ Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Intézeti Gyógyszertár) lehetőséget kapott nyertes poszterének az EAHP 2014. évi barcelonai kongresszusán történő személyes bemutatására. A második helyezett Vida Róbert (Pécsi TE AOK Gyógyszerészeti Intézet és Klinikai Központi Gyógyszertár) és a harmadik helyezett Ferdinandy Csilla (Péterfy Kórház és baleseti Központ Gyógyszertára) a CPhH XV. rendezvényre történő regisztrációt nyert.
A tudományos szekciókhoz a hagyományoknak megfelelően interaktív szakmapolitikai viták is kapcsolódtak. Ilyen volt a "Magas gyógyszer költségű terápiák, támogatási lehetőségek, tendenciák", valamint "A kórházi betegellátás finanszírozásának helyzete és a gyógyszerellátás biztosítása" című kerekasztal megbeszélés is. A kerekasztal meghívott szakértői az adott területek meghatározó személyiségei voltak, így a nagy létszámban jelenlévő hallgatóság világos és aktuális helyzetértékelést hallhatott. Sajátos színfoltot jelentett a rendhagyó formában zajló harmadik szakmapolitikai megbeszélés, amelyet a KGYSZ Ifjúsági Bizottsága szervezett és témái a szakirányú továbbképzések helyzetének és perspektívájának a megvitatása, illetve a szakmai tevékenységi területek lehetséges bővítésének elemzése voltak.
A kongresszust záró szekció a "Behálózva" címet viselte, utalva ezzel Barabási Albert László világhírű munkájára és az ahhoz kapcsolódó kutatásokra: hogyan fonódnak össze és kapcsolódnak egymáshoz a világ jelenségei, és mit jelenthet mindez az egészségügyben és a gyógyszerészeti gyakorlatban? A hálózatok jelentőségére és nem titkolt veszélyeire az ELTE kutatói mellett ifjú kollegáink munkái is egyértelműen rámutattak.

Dokumentum(ok)

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!