Doktor, aki népvándorlásokra szakosodott

2014. július 7.


Új Dunántúli Napló - 2014-07-07 - 5. oldal

Dr. Szilárd István Egy gyorsan fejlődő orvostudományi szakterület megteremtője

Százezrek vándoroltak be, s érkeznek most is Afrikából és a Közel-Keletről Európába a háborúk, a nyomorúság elől. A hatalmas tömegmozgás új egészségügyi kérdéseket vet fel. A megoldások egyik nemzetközi szaktekintélye dr. Szilárd István, a PTE ÁOK tudományos főtanácsadója.

- Hogy lesz valaki a migrációs ügyek elkötelezett orvosa?
- Belgyógyász-ügyeletesként értem meg, amint az első száz ember hazánkba érkezett teherautókon a délvidéki harcok miatt kiürített eszéki szociális otthonból. Aktívan tevékenykedtem a Vöröskeresztben is akkoriban, így bekapcsolódtam az ellátásukba, s gyakorlatilag ott voltam mind a háromszázezer később érkező elhelyezésénél is. Aztán három évet Szarajevóban és BrÄŤkóban, négyet Szkopjében és Pristinában töltöttem, hasonló kérdések megoldásával, s négy évig Brüsszelben a kontinentális problémákkal foglalkoztam.

- Mi volt a háborús területeken a feladata?
- Az egészségügy helyreállítása, az etnikai tisztogatások miatti belső menekültek ellátása.

- Laikusként azt gondolnám, hogy ez a munka a tömegtáborok fertőzésveszélyeinek elhárításáról szól.
- A közegészségügyi biztonság az csak az egyik oldal, de legalább ilyen fontos az is, hogy a legkülönbözőbb területekről az Európai Unióba érkező emberek a hagyományaik, betegségprofiljuk, vallási és kulturális szokásaik szerint kapjanak egészségügyi ellátást. Nem lehet már ezt a kérdést továbbra is a szőnyeg alá söpörni, hiszen ott tartunk, hogy Európa 8 százaléka nem az unióban született!

- Mennyire a Balkán kapuja ebben a kérdésben Pécs?
- Maximálisan. Erre ugyanis Európa egyáltalán nincs felkészülve, ugyanakkor a PTE ÁOK kontinentális vezető szerepet tölt be az orvosok ilyen jellegű felkészítésében. Épp most készült el az irányításunkkal egy mesterképzési program, melynek két osztrák, egy német, egy angol és a kassai egyetem a tagja. A vezető szerepünket jelzi az is, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) negyedévente megjelenő migrációs online folyóiratának mi vagyunk a társszerkesztői.

- Otthonos az újságírásban, hiszen éveken át írt színházkritikákat a Dunántúli Naplóba is.
- Medikushallgatóként 1966- ban megalapítottam az Orvosegyetemi Színpadot. A vezetése mellett rendeztem is, aztán orvosként már inkább csak véleményeztem a bemutatókat. Továbbá Eck Imrével való barátságomnak köszönhetően évekig a Pécsi Balett orvosa voltam, s ma is ott vagyok minden premieren a Pécsi Nemzeti Színházban.

Húsz éve foglalkozik a migrációval

Dr. Szilárd István 1944-ben született Baján. A pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, a POTE-n 1968-ban szerzett diplomát. A II. Belgyógyászati Klinikán dolgozott, 1996- ban az IOM (International Organization For Migration) alkalmazásába került, a migráció egészségügyi kérdéseivel foglalkozott a délvidéki háború kapcsán Boszniában, Koszovóban és Macedóniában, majd Brüsszelben. 2009 óta nyugdíjas, tudományos főtanácsadó a PTE ÁOK-on a most alakult Műveleti Medicina Tanszéken, és a migrációs egészségügyi programok vezetője. Felesége, Erika a PTE testnevelési tanszékén tanár. Lányuk, Antónia (28) a NATO katona-egészségügyi intézetében tevékenykedik; fiuk, Dávid 23 esztendős, végzős a Budapesti Gazdasági Főiskolán.

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!