Így látják a vezetők a PTE jövőjét

2014. július 15.

A Pécsi Tudományegyetem régi-új vezetése egy hétfő délelőtti sajtóbeszélgetésen mutatkozott be. Az újraválasztott rektor és két helyettese az intézmény vezetésével és fejlesztésével kapcsolatos elképzeléseiket ismertették a most induló négyéves ciklusra vonatkozóan.

 

Bódis József második ciklusát tölti a PTE rektoraként, elmondta, az alapvető célok nem változtak meg: továbbra is a képzés színvonalának erősítésére és a külföldi hallgatók számának növelésére törekednek.

- Az intézmény korábban megkezdett átvilágítása folytatódni fog mind szervezeti, mind gazdasági szinten, ennek következtében elképzelhető, hogy bizonyos szakok megszűnnek vagy átcsoportosulnak – közölte Bódis.

PTE rektorok2

Balról: Tóth Kálmán, Bódis József, Berke Gyula

Kiemelte, hogy a PTE jól szerepel a nemzetközi ranglistákon, az első négy százalékon belül áll, a legfőbb “vetélytárs” továbbra is a szegedi és a debreceni egyetem.

Berke Gyula, oktatási rektorhelyettes szerint a külföldi kapcsolatok nem csak az idegen ajkú hallgatók idevonzása, hanem a magyar hallgatók külföldön való ösztöndíjas oktatása miatt is fontos. Az idegen nyelvű oktatást is szélesebb körben tenné elérhetővé a magyar hallgatóknak is.

PTE rektorok3

- A PTE kiemelt célja a fogyatékkal élő hallgatók és a romák képzése – hangsúlyozta Berke Gyula.

Tóth Kálmán, tudományos és innovációs rektorhelyettes a sikeres pályázatok folyatását látja legfőbb feladatnak, valamint újabb források elnyerését, amihez a meglévő pályázatíró csapat mellé hallgatókat is bevonnának, munkalehetőséget teremtve ezzel számukra.

http://www.pecsma.hu/pecs-aktual/igy-latjak-a-vezetok-a-pte-jovojet/

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!