A pécsi modell kikerüli a tehetetlenséget és az érdeket

2014. november 14.


Új Dunántúli Napló - 2014-11-14 - 2. oldal


Húsz éve működik a Baranyát és Tolnát is kiszolgáló orvosi képalkotó diagnosztikai központ

Dél-Dunántúl Húszéves fennállását ünnepli ma a Dél-Dunántúl meghatározó orvosi képalkotó centruma és radiológiai szakmai műhelye, a Pécsi Diagnosztikai Központ (PDK). A pécsi intézmény több szempontból úttörő és egyedülálló.
- Az egyik legfontosabb, hogy a hasonló orvosi képalkotó vizsgálatokat (CT, MR) nyújtó helyekhez viszonyítva Pécsett modellértékű működési forma jött létre - hangsúlyozta dr. Dóczi Tamás akadémikus, aki a központ megalapításának fontos szereplője volt. A PDK-t működtető cégben 50 százalékos tulajdonos az egyetem két alapítványa, míg a másik 50 százalék a működtetésben érdekelt magánszemélyek kezében van - mindezt felvetésünkre mondta, hisz a friss hírek szerint az egészségügyi kormányzat újabb államosításra készülhet.
Kiemelte: a PDK létrehozásával olyan orvosi képalkotó diagnosztikus intézményi modellt alkottak, amely kiküszöböli a "teljes állami tulajdonból eredő" tehetetlenséget és a "nyers privát érdek" dominanciáját.
A professzor elmondta, hogy az orvosi diagnosztika hatékonysága az elmúlt 40 évben tizennyolcszorosára nőtt, míg a terápia javulása alig háromszorozódott csak. A modern képalkotó eljárások számos betegség gyógyítását nagymértékben segítik, hisz gyorsabbá és egyértelműbbé vált a betegségeknek vagy azok szervi okainak a felismerése.
A Pécsi Diagnosztikai Központban ma két MR-, egy CT- és egy csontsűrűségmérő készülék működik, közölte dr. Bogner Péter radiológus professzor, a PDK-t működtető Neuro CT Kft. ügyvezetője. Hozzátette: évi 25 ezer OEP által finanszírozott vizsgálatot végeznek, emellett vannak térítéses és kutatási célú vizsgálataik, és a Nemzeti Agykutatási Programnak is fontos bázisát jelentik.

Kevesebb várakozás
Egészen a közelmúltig a tolnaiak többsége is Pécsre érkezett, ám októbertől Szekszárdon is működik MR-készülék, ezért várhatóan csökkenni fog az átlagos várakozási idő mindkét megyében.
Ráadásul már eddig is csökkent, mert az OEP idén több pénzt adott a pécsi vizsgálatokra, így az év eleji, akár nyolc-kilenc hónapos várólista ma legfeljebb 3-4 hónapos. Természetesen az akut vizsgálatokat soron kívül végzik továbbra is, és a magántérítéses vizsgálatokra egy héten belül tudnak időpontot adni.

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!