Csúcstechnológia segítségével képzik itt a jövő orvosait

2015. február 10.

Új Dunántúli Napló - 2015-02-10 - 11. oldal


MEDISKILLS A szimulációs oktatás ma már minden szempontból messze túlmutat a próbababák használatán

Szó szerint új generációs orvosképzés zajlik a pécsi orvoskaron, ahol a hagyományos gyakorlati oktatás mellett a legkorszerűbb betegszimulációs módszerek segítik az orvostanhallgatókat a szakma alap- és mesterfogásainak elsajátításában. Mindez persze nem váltja és nem is válthatja ki az orvoslás alapját jelentő beteg-orvos kapcsolatot.
Az orvosoktatás sava-borsa a gyakorlati képzés, hiszen a legtöbb orvosszakma esetében épp a betegekkel való közvetlen kapcsolat jelenti az orvosi hivatás lényegét és varázsát. Magas szintű gyakorlati képzés nélkül lehetetlen felkészült orvosokat képezni, az ifjú orvosjelöltek épp ezért már egyetemi éveik alatt kórházi gyakorlatokon sajátítják el a létfontosságú ismereteket. A pécsi orvoskar több jelentős újítást is bevezetett már az elmúlt években annak érdekében, hogy az itt nyújtott gyakorlati oktatás minél magasabb színvonalú legyen: az újjászervezett oktatókórházi rendszer révén a felsőbb éves hallgatók professzionális környezetben végezhetik el gyakorlataikat, ám legalább ennyire fontosak azok a modern betegszimulációs módszerek, amelyek révén a reménybeli orvosok már azelőtt megtanulhatják és begyakorolhatják az alapvető eljárásokat, technikákat, mielőtt betegekkel találkoznának.
A szimulációs oktatás ma már messze túlmutat a próbababák használatán, mostanra komplex betegszimulátorokról beszélhetünk, mondja a pécsi létesítményért felelős Maróti Péter. A legfrissebb modellek az orvosképzés egész spektrumát lefedik, legyen szó az alapvető sebészeti technikákról, vizsgálati módszerekről és képalkotási eljárásokról. A pécsi MediSkills labor ezt nyújtja a hallgatók számára, legyen szó akár egy egyszerű rutinvizsgálat szimulálásáról, vagy egy életmentő beavatkozásról. Mindemellett a szimulációs oktatás nem pótolja és nem is pótolhatja a valódi betegekkel való találkozást az orvostanhallgatók számára, hangsúlyozza Maróti Péter, ám segítségével a hallgatók már kellő felkészültséggel várhatják a valóban éles helyzeteket.
Bár a szimulációs oktatás leegyszerűsíti és költséghatékonyabbá is teszi az orvosképzést, a végső cél nem ez, mondja Maróti Péter, hiszen a szimulációs oktatás kiterjesztése révén a fiatal orvosok felkészülten várhatják a rázós helyzeteket, a betegeket pedig felkészült, dolgukban biztos szakemberek látják el.

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!