Rövidülnek a várólisták

2015. november 13.

Új Dunántúli Napló - 2015-11-13 - 1,3. oldal

Míg idén januárban a megyeszékhelyen egy szürkehályogműtétre 410 napot kellett várni, addig mostanra ez 147 napra rövidült egy kormányzati programnak köszönhetően. A Magyar Kórházszövetség közleménye szerint országos szinten csaknem tizenháromezerrel csökkent a műtétre várakozók száma - a programra összesen ötmilliárd forint többletforrást biztosítottak.

Jelentősen átalakultak a kórházi várólisták egy kormányzati programnak köszönhetően. Pécsett van olyan műtét, amelynél a korábbinál kilenc hónappal előbb sorra kerülhetünk.

Az összesen három várólista- csökkentési program eredményeként országos szinten csaknem tizenháromezerrel csökkent a műtétre várakozók száma, közölte a napokban a Magyar Kórházszövetség. A programra összesen ötmilliárd forint többletforrást biztosítottak, amelynek jelentős részét az érintett intézmények már fel is használták. 
- Pécsett a szürkehályog-műtétek kapcsán lehet a legnagyobb előrelépésről beszámolni - tudtuk meg dr. Endrei Dórától, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának orvosigazgatójától. - Várhatóan a program végére az elvárt 90 napos várakozási idő is teljesíthető lesz. Folyamatban van a várólistás betegek kapcsán az együttműködés a Semmelweis Egyetemmel: 363 beteget kerestünk meg az átadás lehetősége kapcsán, ebből eddig 11 beteg került átadásra. 

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!