Új épületet kaphat az orvosi kar

2015. november 19.

Új Dunántúli Napló - 2015-11-19 - 1,2. oldal


Hamarosan a kormány elé kerül a fejlesztési terv

Könnyen lehet, hogy belátható időn belül új épülettömbbel gazdagodik a Pécsi Tudományegyetem. Ahogy a Dunántúli Napló már többször megírta, az egyetem vezetésének határozott szándéka van a külföldi hallgatók számának növelésére (több fórumon is elhangzott, hogy ötezer diák elérése a cél). Az elképzelés akkor kapott új lendületet, amikor Orbán Viktor miniszterelnök idén áprilisban Pécsett járt, és személyesen is kiállt a program mellett. Azóta több szinten is elindult a tervezés, konkrét lépésekről azonban nem tudtunk beszámolni. Lapunk most úgy értesült: akár napokon belül a kormány elé kerülhet egy terv, amelynek részeként komoly fejlesztés indulhat el az idegen nyelvű képzésben. A legnagyobb beruházás az Általános Orvostudományi Kar új elméleti tömbje lenne. Az eddigi ugyanis - fogalmazzunk finoman - meglehetősen lelakott és egyben maximálisan kihasznált, magyarul több diákot már semmiképpen sem tudnának ott oktatni. Egy új épületre ezért volna égetően szükség, s amellett, hogy a régit is felújítanák, az új komplexumban már valóban megfelelő körülmények között tudnák fogadni a hallgatókat.
Úgy tudjuk, a helyszín is megvan: az egyetem a saját területén, valószínűleg a jelenlegi tömb és a 400 ágyas klinika között építkezne, azaz a mostani blokk közvetlen közelében kapna helyet az új komplexum.

Elvárják
Idén áprilisban ért véget az a nagyszabású kutatás, amely a Pécsett tanuló külföldi diákokat kérdezte meg arról, mit gondolnak a városról, az egyetemről - és hangsúlyosan a szolgáltatásokról, azok minőségéről.
- A diákok több mint ötven százaléka jól vagy nagyon jól érzi itt magát, ami azt jelzi, hogy alapvetően minden rendben van - nyilatkozta akkor lapunknak M. Császár Zsuzsanna, a PTE Földrajzi Intézet docense, aki Wusching Tamással, Füzesi Zsuzsával és Faubl Nórával készítette a felmérést.
A válaszadók ugyanakkor megerősítették, hogy a szolgáltatások minőségét kellene javítani: a külföldi diákok hozzászoktak ugyanis a magasabb minőséghez, s ezt joggal várják el itt, Pécsett is.

Máshol is több diákot fogadnának
A PTE egyéb karai is nyitottak a külföldi diákok felé. Ahogy lapunkban már többször megírtuk, évről évre egyre több helyen indult idegen nyelvű képzés, nem egy ezek közül gyorsan népszerűvé is vált, s a világ minden tájáról érkeznek immár fiatalok. Érdemes megemlíteni, hogy ezen helyeken - az orvoskarral ellentétben - nem elsősorban épületkapacitás- gondok merülnek fel: nagyobb szükség van teremfejlesztésre, az oktatási eszközök megújítására, hogy a külföldiek ezen a téren is ki legyenek szolgálva.

Évente ötmilliárd forintot költenek el
Több felmérés is készült az évek során arról, hogy mennyit költenek el itt a külföldi diákok. Az ez évi kutatás szerint egy évben hozzávetőlegesen 4,5-5 milliárd forinttal számolhatunk. Ezt a számot ráadásul érdemes árnyalni: a fiatalok ugyanis ennek a pénznek csak egy részét fordítják a napi megélhetésre - sokat költenek a szórakozásra is. A pécsi belvárosi éttermek nagy része gyakorlatilag a külföldi hallgatókból él, s a taxisok is megéreznék, ha egyik pillanatról a másikra hirtelen eltűnnének ezek a fiatalok.

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!