Pallas Athéné PhD kutatói program

2016. április 4.

A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány PhD kutatói programot hirdet a 2015/2016-os akadémiai évre.

A pályázatra korhatár nélkül jelentkezhetnek magyar vagy angol nyelvű közgazdasági, gazdálkodástudományi vagy jogi PhD képzésben résztvevő doktoranduszok, vagy végzett PhD fokozattal rendelkező doktorok.

 

A pályázat további feltétele, hogy a pályázó kutatási területe közgazdasági és pénzügyi, illetve az ezekhez kapcsolódó interdiszciplináris tudományokkal legyen kapcsolatos.

 

A kutatói program időtartama 6–12 hónap.

 

Az Alapítvány a pályázatot elnyerő doktorandusz vagy doktor számára anyagi támogatást nyújt. A program során elvárás, hogy az együttműködés alatt elkészült kutatási eredményeket, publikációkat a kutató az Alapítvány számára elérhetővé tegye, azt felkérésre az Alapítvány vezetőinek bemutassa, illetve szakmai rendezvényeken és konzultációkon vegyen részt.

 

A programba csak olyan személy kerülhet be, aki államilag támogatott vagy költségtérítéses nappali vagy levelező tagozatos hallgatóként tanul, vagy végzett egy akkreditált közgazdasági, gazdálkodástudományi vagy jogi PhD programban.

 

A maximálisan odaítélhető összeg 2 000 000 Ft, mely az alábbiakat tartalmazhatja:

  • tandíj
  • regisztrációs díj
  • szállásdíj
  • utazási költség
  • szakirodalom beszerzése
  • konferencián való részvétel költsége

 

Pályázni folyamatosan lehet.

 


INFORMÁCIÓ

http://www.padabudapest.hu/pada/wp-content/uploads/2016/03/Palyazati_felhivas_PhD_kutatoi_programra.pdf

http://www.padabudapest.hu/pada/?page_id=1175

 

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!