Gyászhír – Elhunyt Álmosné dr. Kajdy Ella

2016. december 19.

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Álmosné dr. Kajdy Ella 59 évesen, türelemmel viselt súlyos betegségben, 2016. december 18-án elhunyt.

 

Egyszer már elindult a halál felé, de visszafordult. Mert nagy küzdő volt. Szerette az életet, szívesen küzdött a céljaiért. Sokan tanultunk tőle.

Neve összefonódott a Nemzetközi Oktatási Központéval, aminek 23 éven keresztül volt a vezetője. Elévülhetetlen érdemeket szerzett számos, az egyetem életében fontos nemzetközi projektben. Nevéhez kötődik az első Erasmus szerződés megkötése, az első oktatói ösztöndíjprogram megszervezése az Egyesült Államokba, a magyar mint idegen nyelv képzések és az egyetemi előkészítő programok elindulása. Még sorolhatnánk további tényeket, programokat, számokat, de ami ennél sokkal fontosabb, az az odaadó, célra tartó munkamorál, ami mindig az egyes embert helyezte a középpontba. Otthont teremtett a PTE első külföldi diákjainak, akik felhívhatták, ha találtak egy kismacskát az utcán, vagy meglátogathatták, ha filozófiai kérdéseket szerettek volna megvitatni. Kifogyhatatlan, megzabolázhatatlan energiákat fektetett a munkájába, határozott kézzel kormányozta a NOK kis hajóját. Így válhatott a Nemzetközi Oktatási Központ mára egy olyan oktatóhellyé, ahol évente mintegy 400 külföldi hallgató tanul. Túláradó személyisége hosszú időre meghatározta és befolyásolta az egyetem nemzetközi ügyei mellett a külföldi diákok pécsi tanulmányait is. Figyelt a részletekre, de nem tévesztette szem elől a messziről látható egészet.  

Emléke örökké velünk él.

A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara saját halottjának tekinti. Végső búcsút 2017. január 6-án 11 órakor, Orfű-Mecsekrákoson vehetünk tőle.

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!