Fókuszban a tudomány, a kutatás és az innováció

2017. március 30.

A számos egyetemi fejlesztés közt egyedülálló szerepet kap az a közelmúltban elindult eszközbeszerzési és kutatói projekt, ami a pécsi Ortopédiai Klinika és a szegedi Ortopédiai Klinika együttműködésében, 3 év alatt 508,06 millió forintos európai uniós támogatással jön létre. A Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, és a PTE vezetésével futó projekt célja egy hiánypótló, versenyképes tudáscentrum kialakítása, ami a sporttal, és az egészséges életmóddal kapcsolatos programokkal összefüggő ellátási és rehabilitációs prioritásokra fókuszál.

A PTE öt - a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból összesen 4,5 milliárd forint értékben finanszírozott - fejlesztésének projektnyitóját tartották március 20-án a Szentágothai János Kutatóközpontban. Bódis József rektor az eseményen a PTE feladatának nevezte, hogy az elnyert pályázatokból "a lehető legtöbb eredményt" hozzák ki, és hangsúlyozta azt is, hogy az SZKK-nak  belátható időn belül önálló kutatási központtá kell válnia.

A projektek témái: a sporttudomány területén a mozgásszervi problémák prevenciója, a parasport fejlesztési lehetőségei, a speciális emberi sejtek funkciójának, illetve genomjának analizálása, az egészség, illetve a sportteljesítmény diagnosztikai célú vizsgálatai, valamint az ideg- és agytudományokra fókuszáló, úgynevezett nano-bioimaging, azaz a nagy idő- és térbeli felbontású képalkotó vizsgálatok fejlesztése és alkalmazása is.

Forrás

Új Dunantúli napló

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!