Startup Campus Roadshow – május 3.

2017. április 24.

2017. május 3-án, a Pécsi Tudományegyetem közreműködésével rendezik meg a Startup Campus Roadshow következő állomását. A Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő támogatásával megvalósuló országos startup programsorozat fő célja a helyi vállalkozói közösség lehetőségeinek megismertetése az inkubációtól, a tőkebevonáson át, a nemzetközi piacra lépésig.

A Startup Campus olyan egyetem bázisú inkubációs program, amely a felsőoktatásban születő, innovatív elképzelések piacra lépését ösztönzi. A 2016-ban a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával indult kezdeményezés négy városban mutatkozott be, ahol kétezer fiatal száznyolcvan vállalkozói projektjét ismerhették meg. Idén az eseménysorozat a Hiventures szakmai együttműködésével folytatódik összesen nyolc helyszínen (Budapest, Győr, Debrecen, Pécs, Szeged, Miskolc, Veszprém, London és Berlin).

A rendezvényen bemutatkozhatnak Pécs és a régió innovatív ötletei is. A legjobbak később akár 9 millió forintos finanszírozást is kaphatnak a Hiventures Inkubációs programjában. A Hiventures befektetési programjai elsősorban az inkubációs (pre-seed), a magvető (seed) és a korai növekedési (startup) szakaszok tőkefinanszírozására irányulnak, ezzel is támogatva az alapítás előtt álló vagy a fiatal, K+F+I tevékenységet végző hazai vállalkozások elindulását.

Az idén 650. évfordulóját ünneplő Pécsi Tudományegyetem ad otthont a rendezvénynek, melyre várják a kezdő vállalkozók, fiatalok üzleti potenciállal bíró innovatív ötleteit. Az esemény szervezésében közreműködik az egyetem Közgazdaságtudományi Karának tudásbázisán létrejött Simonyi Üzlet- és Gazdaságfejlesztési Központ, amely elkötelezett támogatója a vállalkozásfejlesztési lehetőségek megteremtésének a Dél-dunántúli régióban működő gazdasági-társadalmi szereplők számára, valamint a vállalkozási lehetőségek biztosításának az egyetemi hallgatók, kutatók és oktatók részére.

Az eseményen remek lehetőség nyílik kapcsolatépítésre, hiszen a résztvevők a helyszínen személyesen is konzultálhatnak a Hiventures befektetési menedzsereivel. Az érdeklődők első kézből tudhatják meg, hogyan juthatnak inkubációhoz, vagy már meglévő vállalkozásukkal anyagi támogatáshoz, valamint a külföldi piacra lépés lehetőségéről is információkat kaphatnak.

Startup csapatoknak, innovatív ötleteknek jelentkezni itt lehet: goo.gl/MRra0u

Jelentkezési határidő: 2017. április 28., éjfél

Helyszín: Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar B323 (7622, Pécs Rákóczi út 80.)

Időpont: 2017. május 3. |  16:00-19:00 

A rendezvény a nézők számára ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Nézői regisztráció itt lehetséges: https://www.eventbrite.com/e/startup-campus-roadshow-pecs-tickets-33487714656

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1657440014564708

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!