PTE "utazó nagykövet"

2017. május 16.

nemzetközi konferencia-részvétel támogatás pályázati felhívás 2017. második félévére

A PTE Külügyi Igazgatósága a PTE Szenátus által 2016 novemberében elfogadott Nemzetköziesítési Program keretében 2017 második félévére meghirdeti a PTE "Utazó Nagykövet" nemzetközi konferencia-részvétel támogatási pályázatot. 

A pályázat célja

Az "Utazó Nagykövet" elnevezéssel olyan nemzetközi konferencia-részvétel támogatási pályázatot hirdetünk, amelyre a PTE valamennyi oktatója és kutatója pályázhat. A program egyfelől az adott pályázó szakmai munkásságát és előmenetelét hivatott támogatni, másfelől a PTE nemzetközi láthatóságát, ismertségét igyekszik erősíteni azáltal, hogy a támogatást elnyerő kolléga egyúttal feladatot is kap a PTE képviseletével kapcsolatban.

Előzetes felkészítést követően az "utazó nagykövet" megbeszélést folytat az adott konferencia kapcsán jelenlévő vagy megkereshető PTE partnerintézmény képviselőjével, vagy a Külügyi Igazgatóság megbízásából külön feladatot végez el a konferencia helyszínéül szolgáló egyetemen, városban. 

Megvalósítás ideje

Pályázni a 2017. július 15. - 2017. december 10. között megrendezésre kerülő nemzetközi konferencia részvételekhez kapcsolódóan lehet.

További információk

pte.hu/palyazat

Dokumentum(ok)

Az elem már a listában van!
Nem tehet be a listába 5-nél több elemet!
Sikeresen mentve
Hiba a mentés során!